logo

 

VAN VÉLEMÉNYEM!
    „Felmegyek a Miniszterhez”

2007. november 15.-én, szerdán a Parlament főemelet, 58. számú termébe, a „Van véleményem” című program keretében került sor a programindító sajtótájékoztatóra.

A parlamenti pártok képviseletében a részt vettek:
Korózs Lajos, a Szociális Bizottság elnöke,
Dr. Vidorné Dr. Szabó Györgyi, a Szociális Bizottság alelnöke,
Hirt Ferenc, a Fogyatékosügyi albizottság elnöke.

A Kézenfogva Alapítvány szervezésében 2005-2006-ban valósult meg a „Felmegyek a Miniszterhez” program, amelynek keretében az értelmileg akadályozott és a mentálisan hátrányos helyzetű résztvevők egy többfordulós nemzetközi felkészítő tréning után, a Parlamenti pártok képviselőivel is találkoztak. A program folytatása a Nem Adom Fel Alapítvány koordinálásával, „Van véleményem” címmel indult.

Célja, hogy a ma Magyarországon élő több mint 60 ezer értelmileg akadályozott ember mind helyi, mind országos szinten képessé váljon befolyásolni az életével kapcsolatos döntéseket.  Helyi önérvényesítő csoportok, majd egy országos érdekképviseleti parlament létrehozásával, hosszú távú esélyt szeretnénk teremteni arra, hogy az értelmileg akadályozott emberek a döntéshozókkal folyamatos párbeszédet folytathassanak az őket érintő kérdésekről.
A megvalósítás első lépései azok a tájékoztató előadások (19 megyeszékhelyen, az Esélyek Házában), ahol a szakemberek, és a kliensek számára a tapasztalati szakértők,  azaz értelmileg akadályozott emberek (segítők támogatásával) mutatják be a programot.
Értelmileg akadályozott kollégáink az országos programsorozatot a parlamenti sajtótájékoztatóval indítják útjára.

 

A program szóvivői tapasztalati szakértők. Fontosnak tartják ez a megfogalmazást, hiszen saját életük tapasztalata tette őket szakértővé. – hangsúlyozta Korózs Lajos, a Szociális Bizottság elnöke, a sajtótájékoztató házigazdája. A program során szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy az értelmi fogyatékosok és mentálisan akadályozottak merjék megfogalmazni véleményüket, merjék vállalni döntéseiket. Szót kérnek, és befolyásolni szeretnék az őket érintő döntéseket.

Farkas Miklós – tapasztalati szakértő – elmondta, hogy Dávidné Hídvégi Júlia a Szociális és Munkaügyi Minisztérium főosztályvezetője karolta fel először a programot, ezért köszönetét fejezte ki. A program célja megismerni a jogainkat, és megtanulni kiállni érte. 
Dávidné Hídvégi Júlia hozzászólásában elmondta, hogy szemléletváltásra, „szolgáltató közigazgatásra” van szükség. Ennek a szemléletváltásnak – mint mondta három pontja van. Megismerni – Megérteni – El tudom fogadni.  Ha ezt meg tudjuk valósítani, akkor hatékonyabban tudjuk segíteni az értelmi fogyatékosok és mentálisan akadályozott embertársainknak.
Hirt Ferenc, a Fogyatékosügyi albizottság elnöke, mint elmondta a civil szervezetek egységben több figyelmet kapnak, erősebb eredményt érnek el.
    
Budapest, 2007. november 15.        
Ai.

vissza...

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fófum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006-2010. AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR