logo

 

Egy tökéletesen csapolt pohár sör egészségre gyakorolt hatása

A csapolt sör minősége a higiénia szabályok betartásán, de a csapolás technikáján is múlik.

Magyar sörivási szokások

sor_pohar

A csapolt sör megítélése Magyarországon változó, abban azonban többnyire egyetértenek a fogyasztók is, hogy van jó, és van rossz csapolt sör. Minden a higiéniai szabályok betartásán és a csapolás technikáján múlik.

sor
Melegh György sörcsapoló mester

Megismertük a "Tökéletes Csapolás" programot. Cél, hogy a vendéglátó helyeken minden higiéniai és csapolástechnikai irányelvet betartva a vendég elé tökéletesen csapolt sör kerüljön.
Ebből az alkalomból meghívták a sajtó képviselőit, és mi söröztünk, persze csak szigorúan szakmailag. Megpróbáltuk elsajátítani Melegh György függelten sörcsapoló mestertől a tökéletes csapolás titkát.

Magyarországon nNyolc lépést kell megtenni a helyes technikával csapolt sörért. Pohár-zuhany, egy kicsit csapolás előtt kiengedni a sörhabból -a higiénia és az ízvilág miatt-, pontosan 45 fokban kell a sörcsap alá tenni a korsót/poharat, majd egyetlen mozdulattal, megszakítás nélkül teletölteni a korsót, és végül a vendég elé tenni. Ha mindent jól csináltunk a tetején a hab mindössze 3-4 cm-es kell legyen. Így ezzel a tudással akár számon is kérhetjük, ha nem megfelelően csapolt sört kapunk valamely vendéglátóipari egységben. ( Megtudtuk azt is hogy országonként eltérő számú - akár 80-150 is lehet- mozzanatra bontják a csapoló mesterek a tökéletes sör-csapolás műveletsorát) A jól csapolt sört arról is fel lehet ismerni, hogy az üres pohár falán a lerakódott sörhabból meg lehet számolni, hogy hány korttyra ürítette ki a vendég a poharat.

A higiéniai szabályok betartása egészségügyi okokból, és a sör minőségének megóvása miatt egyaránt fontos.

1. Ha nem tisztítják kellő gyakorisággal a csapoló rendszert, az a sör ízére, illatára és látványára is negatív hatással lesz, hiába tölti a gyártó a tökéletes minőséget a hordóba. A csapoló rendszer előírásszerű tisztán tartása azért is fontos - tudtuk meg a sajtótálékoztatón-, mert a cső rendszer már nem hűtött, így az ott rekedt sör erjedésnek indul, lerakódik a csővezeték falára, és ez többek között a minőségre is romboló hatásal lehet.

2. Fontos szabály az is, - szintén higiéniai okok miatt-, hogy nem érhet bele a sörbe a csap csapolás közben, hiszen a külsején lévő szennyeződések szintén minőségi romlást eredményeznek. Gyakori hiba, hogy csapolás előtt a poharat vagy a korsót nem öblítik ki hideg zuhannyal, így a meleg pohárba érkezik a hideg sör, ami túlzott habzáshoz és így lassú kiszolgáláshoz vezet, ráadásul a falára tapadnak a szén-dioxid buborékok, aminek következtében gyengül a hab szerkezete, kevésbé esztétikus a folyadék külleme.

„A csapolt sör megítélése nem csupán azon múlik, mi van a hordóban, hanem nagyrészt azon is, hogy onnan miként kerül a korsóba” – mondta Benedek László, a értékesítési igazgató. „Ezt szeretnénk tudatosítani mind a vendéglátóhelyeken dolgozó kollégákban, mind pedig a fogyasztókban.
Felmértük a termékeinket értékesítő vendéglátóhelyeken a vezetékek tisztításának sűrűségét és minőségét, szakembereink pedig nagy figyelmet fordítottak arra, hogy minél több helyen kiépítsék a tökéletes csapoláshoz szükséges feltételeket, például a pohárhűtő zuhanyokat. Mindezek mellett a szakszerű csapolási technikák alkalmazását is szorgalmazzuk partnereink munkatársainál. Az utóbbi hetekben végzett felméréseink már rendkívül jó eredménnyel zárultak, azonban elvárásaink továbbra is szigorúak: azokon a vendéglátóhelyeken, ahol nem tartják be a higiéniai előírásokat, le is szereltük a Soproni sörcsapokat.”

A vendéglátóhelyek mellett a sörfogyasztók oktatása, tájékoztatása is fontos- tudtuk meg a tájékoztatón, hiszen ahhoz, hogy a csapolt sör minősége javuljon, és egyre jobb legyen, arra is szükség van, hogy maguk a fogyasztók is tisztában legyenek azzal, miként kell szakszerűen sört csapolni, így ezt a minőséget várják el az éttermekben, kocsmákban, szórakozóhelyeken.

sor_csapolas


Magyar sörivási szokások:

A mintegy 1028 sörfogyasztót megkérdezve készült a felmérés a sörfogyasztási szokásokról, illetve a csapolt sörhöz kapcsolódó fogyasztói attitűdökről.

Az eredmények azt mutatják, a fogyasztók szintén úgy gondolják – 69 százalék –, a csapolt sör minősége a higiénia szabályok betartásán, a csapolás technikáján múlik. A csapolt sört preferálókra és az üveges sört preferálókra is nagy arányban jellemző, 71 és 76 százalékban, hogy amennyiben nem meggyőző a csapolás minősége, a személyzet hozzáértése, akkor inkább üveges sört fogyasztanak a csapolt helyett a vendéglátóhelyeken. A megkérdezettek 83 százaléka tudja, hogy a sörcsapot rendszeresen tisztítani kell, 64 százalék azzal is tisztában van, hogy a csap nem érhet bele a sörbe, és csak 9 százalék gondolja tévesen, hogy nem szükséges a csap tisztítása, mert azt az átfolyó sör folyamatosan átöblíti.

A Soproni Tökéletes Csapolás programjának az is célja, hogy a hasonló tévhiteket és a bizalmatlanságot eloszlassa a fogyasztókban. A Soproni edukációs TV spotjai a gyakori csapolási hibákat, illetve a tökéletes technikákat mutatják be a fogyasztóknak, akik így maguk is felismerik, és megkövetelik a minőségi csapolt sört a vendéglátóhelyeken.

A Tökéletes Csapolás programmal párhuzamosan indul a Nagy Soproni Felhajtás promóció, melynek szintén a csapolt sör népszerűsítése a célja. A június 1-jétől augusztus 31-ig tartó játékban a 4 autó mellett összesen 2 millió korsó csapolt Sopronit nyerhetnek a résztvevők.

A sör egészségre gyakorolt hatása:

A sörgyártás egyidős az emberiséggel. A sörkészítés legrégebbi írásos bizonyítéka Mezopotámiából származik az ie. III. évezredből, a „monument Bleu”. A sörkészítést már ismerték, sőt törvényben is szabályozták. A sörök minőségének biztosítására vonatkozó szabályokat Hammurápi törvényoszlopán szabályozták, és azok megszegőit súlyos büntetésekkel illették. (wikipédia). Egészségre gyakorolt hatását már az ókorban is ismerték. Többféle betegség kúrálására is használták.

Gyulladás csökkentőként hat a szervezetben, ez a komlóból származó, xantohumol nevű vegyületnek köszönhető. Így gátolja a reuma, az érszűkület kialakulását is. Ezen kívül a sör, magas folsav tartalmának köszönhetően, a vér homocisztein koncentrációját is csökkenti. ( Ez az aminosav különösen károsítja a véredényeket és növeli a szívinfarktus kialakulásának veszélyét).

Olasz kutatócsoport felmérése szerint a sör néhány növényi összetevője megnöveli a vér antioxidáns kapacitását, vagyis egy sör elfogyasztása után a szervezet jobban ki tudja védeni a káros gyököket, így a sejtek lassabban öregednek. A hatás csak alkohollal együtt érvényesül: a római Nemzeti Táplálkozástudományi Intézet kutatója, Andrea Ghiselli és kollégái a kontrollcsoporttal alkoholmentes sört itattak és a pozitív hatás ott elmaradt.
Természetesen stresszoldó hatása is van a sörnek, ez jórészt alkoholtartalmának köszönhető.

Mindezen egészségre gyakorolt hatások miatt azonban ne érezze senki erős biztatásnak a mennyiségi fogyasztásra való törekvést, mert mint oly sok dologra az életben, erre is vonatkoztatható a mértékkel egészséges kitétel (szerk)

2010. május 15.

vissza

| More
 

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fófum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR