|
Kinyitottak a strandok!
2009. nyarán Budapesten
Számos kedvezménnyel és akcióval várják május elejétől a fürdőzőket a budapesti strandok. Lesznek félárú napok, olcsó úszóbérlet, gyerek-, nyugdíjas és délutáni jegy, valamint több strandon is meghosszabbodik a nyitva tartás.
A strandszezon az idény első 3 napos ünnepével nyílik: május 1-től fogadják a fürdőzőket a Gellért és a Dagály nyári medencéi, valamint a Palatinus. A többiek a hónap folyamán lépcsőzetesen május közepén/végén nyitnak. Legkésőbb a tavaly nagy sikerrel újraindított Pünkösdfürdő kezdi fogadni a vendégeket: a tervek szerint a tanév végétől, június 13-tól látogatható. A szezon zárás szokás szerint augusztus végén lesz. Ezen a nyáron a strandok este 8 óráig tartanak nyitva, hétvégén pedig hosszabbított nyitva tartással várják a vendégeket.
Az árak alig változnak: az emelés mindössze néhány száz forintos lesz. Ennek oka részben az infláció, részben pedig a várható ÁFA emelés. Megmarad azonban a sávos árrendszer, így mindenki megtalálhatja az igényeinek és a pénztárcájának legmegfelelőbb strandot: a Palatinus hagyományosan a legdrágább, Pünkösdfürdő pedig továbbra is a legolcsóbb budapesti fürdő marad.
A kedvezmények köre idén is bővül: a tavalyi tapasztalatok alapján ismét a szezon slágerének ígérkezik a Strandváró program, melynek keretében hétfőtől péntekig minden nap más-más strand látogatható 50 % kedvezménnyel:
Strandváró programmal: 50 %-os belépődíj kedvezmény:
Dagály strandfürdő Hétfő
Paskál strand Kedd
Csepeli strand Szerda
Római strand Csütörtök
Csillaghegyi strand Péntek
A Dagályban marad a sportkedvelők kedvezménye: jelentős árengedménnyel úszóbérletet vehetnek igénybe reggel 6.00 – 8.00 óra között. A délutáni kedvezményes jegy idén - a megnyúló nyitva tartási idő miatt - 17 órától váltható, ára megegyezik a strandváró program kedvezményes jegyével. (árak és strandváró napok a csatolt táblázatban).
Megszűnik a négyszemélyes családi jegy, egy rugalmasabb konstrukció váltja fel: a felnőtt jeggyel együtt megvásárolt gyermekjegyek összességükben olcsóbbá teszik a családi strandolást. A gyerek és nyugdíjas belépők ugyanis átlagosan egyharmadával olcsóbbak a felnőtt jegyeknél. Gyerekjegyek idén 2-18 korig válthatók, a nyugdíjas jegyeket igazolvánnyal lehet igénybe venni. Marad a tavaly bevezetett karszalagos azonosítók rendszere, a módszer bevált a visszaélések megakadályozására.
Idén bővül a szórakoztató és sport programok palettája is. 90 éves lesz a Pala, látogatói tehát egy sor sportversenyre és meglepetés szülinapi bulira számíthatnak a közeli hónapokban. A Palatinus mellett a Dagály is részt vesz majd a Strandok éjszakája programsorozatban: június 19-én hajnali kettőig „áll majd a bál” a két strandon, fürdéssel, filmvetítéssel, zenével és látványos bemutatókkal. Bemutatkozik a strandrádió: több strandon is szól majd mintegy 200 órányi programmal, a Cinetrip pedig a tervek szerint a Széchenyiben vendégeskedik a nyári hónapokban.
STRAND, IDÉNY
FÜRDŐ |
2009-es alapárak |
Felnőtt, szekr. |
Gyermek, nyugdíjas szekr. |
Strandváró |
Délutáni féláras belépő |
Hétközn. |
Hétvége |
Hétközn. |
Hétvége |
Felnőtt |
Gyermek |
Hétköznap, zárás előtt 3 órával |
Palatínus |
2100 |
2400 |
1600 |
1800 |
X |
1200 |
Dagály |
2000 |
2200 |
1400 |
1600 |
1100 |
800 |
1100 |
Csepel |
1700 |
1900 |
1200 |
1400 |
950 |
700 |
950 |
Római |
1700 |
1900 |
1200 |
1400 |
950 |
700 |
950 |
Paskál |
1400 |
1600 |
900 |
1100 |
800 |
550 |
800 |
Csillaghegy |
1400 |
1600 |
900 |
1100 |
800 |
550 |
800 |
Pünkösdfürdő |
1200 |
1400 |
800 |
900 |
X |
600 |
Dagály fürdő úszóbérlet árai (6.00 – 8.00 óra között)
- 15 alkalmas, 23.500.-Ft (1.567.-Ft/alkalom)
- 30 alkalmas 45.000.-Ft (1.500.-Ft/alkalom)
2009. 05. 04.
vissza...
|