logo

Május 1-től a Gellért hullámfürdője, a Dagály nyári medencéi és a Palatinus várják a vendégeket, a többi strand a hónap folyamán lépcsőzetesen nyitnak. A zárás szokás szerint idén is augusztus végén lesz, tudtuk meg a Budapest Gyógyfürdői Zrt. sajtótájékoztatóján.

A gyógyfürdők és az uszodák áraiban nem lesz változás a strand felnőtt belépők hétvégén drágulnak 200 Ft-al, ezen felül több újdonsággal rukkol majd ki a céget tavaly nyár óta irányító új vezetés. Ezek közt lesz az úgynevezett strandváró akció, amelynek keretében a hét minden napján egy-egy strand, 50%-os kedvezménnyel látogatható. Íme a lista:

strand

Hétfő - Dagály

Kedd - Paskál

Szerda - Csepeli strand

Csütörtök - Római strand

Péntek - Palatinus

Szombat - Csillaghegyi strandfürdő

A változások közt szerepel az is, hogy az eddigi 100 forint helyett 500 forinttal lehet majd olcsóbban gyermekjegyet vásárolni. Újdonság még a családi belépő. Egy négytagú család esetében az egyik gyerek ingyen mehet be. A visszaélések megakadályozására már a nyitáskor bevezetik a karszalagos azonosítót. A vendégek belépéskor egy színes karszalagot kapnak, amit a strand területén viselniük kell. A karkötők sorszámozottak, és színük naponta és strandonként változik. Így tehát egy pillanat alatt megállapítható lesz, hogy valaki érvényes belépővel strandol, vagy sem?        

Néhány fürdő, strand az esti órákban tovább tart majd nyitva. Így májustól a Gellért fürdő és a Római strand is este 8 óráig, a Csillaghegyi strand pedig este 9 óráig üzemel. A Széchenyi fürdő továbbra is este 10 óráig várja vendégeit.

08. 05. 01.

ai

vissza...

 
 


© 2006. AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR