logo

„Segíts okosan!” 1 Ft-tal 2010-ben is
A mentők munkáját támogató országos program folytatódik

Magyarországon a halálesetek több mint felét szív- és érrendszeri betegségek okozzák, mely az európai átlag két és félszerese. Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) munkatársai évente kétezer alkalommal végeznek újraélesztést, és a kórházakban mintegy tízezer ember részesül sürgősségi szívkatéteres életmentő kezelésben. A keringés leállásakor az első 4-5 perc a legkritikusabb. Szakszerű elsősegélynyújtással a túlélési esély nulláról akár 50-60 százalékra is növekedhet.

Segits_Okosan_kampany


2010-ben is folytatódik az Unilever Magyarország Kft. által tavaly indított „Gazdálkodj és segíts okosan” program, immáron „Segíts okosan!” néven, amelynek legfőbb célja az életmentés segítése, a mentők munkájának támogatása. A nagyszabású program célja többek között az, hogy valamennyi hazai mentőkocsit ellássa korszerű defibrillátor készülékekkel, amelyek alkalmasak arra, hogy orvos jelenléte nélkül, a mentőápolók használatában azonnali segítséget nyújtsanak a betegnek. Ezen kívül ismét elindul a mentőállomások versenye, illetve egy 60 állomásból álló országos roadshow is, amely a lakosság életmentéssel kapcsolatos ismereteinek bővítésére törekszik.

Segits_okosan_kampany

Az Unilever Magyarország Kft. 2009 januárjában, hagyományteremtő szándékkal indította útjára az Országos Mentőszolgálat munkáját támogató, valamint a lakosság ismereteit bővítő kezdeményezését „Gazdálkodj és segíts okosan” néven, amelyet idén is meghirdet „Segíts okosan!” címmel.

A tavalyi kampány nagy népszerűségnek örvendett: a tudatos vásárlók lelkesedését és a téma iránti elkötelezettségét mutatja, hogy több mint 56 millió forint gyűlt össze a promócióban résztvevő termékek eladási árából elkülönített 1 Ft-okból. Ebből az összegből az OMSZ összesen 100 defibrillátort vásárolhatott a mentőautóik korszerű felszereléséhez, valamint a Mentőállomások versenyében a legtöbb szavazatot gyűjtő 13 mentőállomás, egyenként negyedmillió forint támogatást kapott az Unilever Magyarország Kft. jóvoltából.

....Segits_Okosan:kampany

Az idei „Segíts okosan!” országos program 2010. január 28-án indul és 2010. március 17-én zárul. A vásárlók az Unilever Magyarország Kft. által forgalmazott, az akcióban résztvevő 17 márkatermék megvásárlásával ismét hozzájárulhatnak a „Segíts okosan!” kezdeményezés jótékony céljainak megvalósulásához, azaz további defibrillátor-készülékek megvételéhez, hiszen a vásárlásokkal nem csupán a megszokott minőséget választják, hanem az Országos Mentőszolgálat munkáját is segítik.


Segits_okosan_kampany

„A megfelelő eszközzel végzett, korai defibrilláció jelentős mértékben növelheti a túlélés esélyét. Az Országos Mentőszolgálat az adomány összegét országszerte ilyen készülékek megvásárlására fogja fordítani. Minden egyes megmentett élet közös ügyünk, ezért is fontos, hogy minél többen részt vegyünk benne” – mondta Győrfi Pál, az OMSZ kommunikációs és PR vezetője.

A Mentőállomások versenye is folytatódik az idei évben.
2010. február 1. és 28. között bárki szavazhat
az általa legszimpatikusabbnak tartott állomásra, a www.segitsokosan.hu weboldalon „Az én mentőállomásom” menüpontra kattintva, vagy sms-ben a nem emeltdíjas +36-20/552-4557 telefonszámon. A határidő zárását követően a nyolc, csoportonként legtöbb szavazatot összegyűjtő mentőállomás részesül a vállalat által erre a célra elkülönített, egyenként negyed millió forintos különdíjból, melyet az állomás fejlesztésére, korszerűsítésre fordíthat.

A „Segíts okosan!” program roadshow-ja 2010. január 29-én indul és március 14-ig összesen 60 állomásra látogat el országszerte. A roadshow célja, hogy minél szélesebb körben és egyúttal testközelből hívja fel a lakosság figyelmét a gyors és szakszerű segítségnyújtás fontosságára. Öt kiemelt helyszínen, a Tesco hipermarketekben – Budapesten, Budaörsön, Debrecenben, Szegeden és Székesfehérváron – egésznapos programokkal, életmentő bemutatókkal, életmentéssel kapcsolatos tanácsadással, OMSZ kiállítással, és garantált ajándékokkal várják az érdeklődőket a szervezők.

A „Segíts okosan!” program további részletei, illetve az akcióban meghirdetett termékek és az árusítóhelyek listája, valamint a mentőállomások versenye és a roadshow időpontjai és helyszínei a www.segitsokosan.hu weboldalon 2010. január 28-tól, a program indulásától megtalálhatóak.

 

Az Országos Mentőszolgálat 1948. május 10-én alakult meg. Fő feladata az életmentés az ország egész területén. Szervezeti elődei a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, valamint a Városok és Vármegyék Önkéntes Mentő Egyesülete voltak, melyek nyomdokain haladva az OMSZ országosan egységes rendszert alakított ki, megteremtve a működtetés szervezési, oktatási és elméleti hátterét.

A betegellátás színvonalának fejlődése világviszonylatban is büszkeségre okot adó újításokon, módszereken, elveken és eljárásokon keresztül valósult meg. Ilyen újdonság volt többek között az 1954-ben rendszerbe álló Rohamkocsi, az 1956-ban megalakuló Mentőkórház, az 1958-ban meginduló szervezett légi mentés, 1963-ban az első sikeres helyszíni újraélesztés, 1972-ben az első helyszíni pacemaker-kezelés. Az ország 228 mentőállomásán ma 7400 mentődolgozó tevékenykedik. Az elmúlt évben az OMSZ közel 1 millió feladatot hajtott végre, a mentőgépkocsik ezalatt 30 millió kilométert futottak.

A mentők jele az úgynevezett Konstantin-kereszt, az élet csillaga, amely a mentés hat alapvető követelményét szimbolizálja: felismerés, segélykérés, elsősegély, mentőellátás, szállítás alatti kontroll, definitív ellátás. A keresztben elhelyezkedő kígyós bot (Aesculap pálca) az orvoslás-gyógyítás eszméjét fejezi ki.
További információ: www.mentok.hu

forrás: Hill and Knowlton Hungary Ltd.

2010. január 16.

vissza

 

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fófum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR