|
REKLÁMZABÁLÓK ÉJSZAKÁJA 2008
2008. november 29-én a Reklámzabálók Éjszakáján a Budapest Congress & World Trade
Centerben (Budapesti Kongresszusi Központban) ismét bemutatják a nemzetközi és a hazai reklámtermés legjavát. Az idei mottó: a nemzetközi reklám üdvözli a magyart. A rendező csapat célja a kiegészítő programokkal és az új projektekkel az, hogy bemutassa: fantáziával és nem kevés munkával a magyar szakemberek, valamint fiatalok is világszínvonalon teljesíthetnek.
MŰFAJ
2008-ban már nem lehet csak eladni valamit a reklámmal. Ha nem szórakoztat, nem teremt kultuszt, nem indul el önálló útjára a közönség segítségével és továbbgondolásával, akkor nem csinált semmit. Új tereket keres magának: földön, vízen, levegőben. Bizonyára sokan megvetik és elutasítják, mi mégis azt mondjuk: tekintsük a reklámot művészetnek, legyen inkább szükséges jó.
Borsos Sándor, a rendezvény főszervezője 2008-ban mind a szakmához, mind a laikus érdeklődőkhöz szól: „Változik a reklámklíma Magyarországon. A fogyasztó egyre igényesebb, már nem kajál be bármit. Ma nincs más lehet_sége a reklámnak, mint hogy szórakoztassa a közönséget, érzelmeketváltson ki, megszeretesse a szereplőit.”
TÖRTÉNET
A Reklámzabálók Éjszakája 28 évvel ezelőtt, egy francia fiatalember (reklám) filmtekercsek iránti szeretetéből született. Napjainkban 51 ország 170 városában ünneplik a szakma legjavát. Ez 12 millió embert jelent világszerte, valamint 50.000 embert hazánkban. A Reklámzabálók Éjszakája egy világkörüli utazásra invitál, ahol kultúrák, trendek, márkák, és arcok sokféleségeit ismerheti meg a közönség egyetlen éjszaka alatt.
A Reklámzabálók Éjszakájának egyik legnagyobb hatása hazánkban, hogy az elmúlt években felnőtt egy generáció, amely nemcsak érti, de élvezi is a reklámot. A rendezvény szervezőinek eredeti elhatározása az volt, hogy megmutassa a legújabb trendeket, kiemelve az értéket képviselő alkotásokat. Az ilyen művek más szemszögből tudják megmutatni számunkra a világot.
„A jó reklám eszköztára gazdag, több szinten fejti ki hatását: egyesíti a zene, a vizuális eszközök, a kifinomult üzenet, a humor erejét.” (Borsos Sándor.)
A FŐSZERVEZŐ SZERINT VÁLTOZIK A REKLÁMKLÍMA ÉS VÁLTOZNAK A FOGYASZTÓK IS
A fogyasztók sem ugyanolyanok, mint nyolc éve…
Változik a reklámklíma Magyarországon, a fogyasztó egyre igényesebb, már nem kajál be bármit.
Megfigyelhető egy bizonyos reklámtudatosság, ez pedig főként a 16-25 éves korosztályra jellemző. Van rálátásuk a világra, és szelektálnak. Egyre nagyobb számban jelen vannak a Reklámzabálók Éjszakáján is. Ám az előző hetekben tapasztalható proaktivitásukon még mi is meglepődtünk. Értem ezalatt azt, hogy tényleg nagyon sokan keresnek meg minket az Ifjú Penge miatt, és a legtöbben nem csupán érdeklődnek, hanem pályaműveket is beadnak. Szerintem a hazai reklámszakmának szüksége van ilyen ifjú tehetségekre.
Ha már a szakmát említetted, ők mennyire figyelnek a rendezvényre?
Borsos Sándor: Szakmai berkekben egyre inkább felértékelik az ilyen típusú, alulról jövő
szerveződéseket, kezdeményezéseket, mert így azonnali visszajelzést kapnak munkájuk
hatékonyságáról, alkotásuk életképességéről. Azt látom, hogy szétszakadt a mezőny kétfelé: az egyik tábor nem követi a fogyasztók megváltozott igényeit, ők továbbra is ragaszkodnak az eddigi, jól bevált modellekhez. Sok fiatalon is azt látom, hogy félnek kísérletezni, számos beidegződés hátráltatja őket abban, hogy nyilvánosságra hozzák ötleteiket. A pályázattal is szeretnénk segíteni a hazai kreatívok ifjú generációjának.
Milyen 2008-ban a jó reklám?
B.S.: Van egy nagyon fontos fogalom ezzel kapcsolatban, amit nem szabad elfelejteni: entertainment. 2008-ban nincs más lehetősége a reklámnak, mint hogy szórakoztassa a közönséget, érzelmeket váltson
ki, megszeretesse a szereplőit. E nélkül az emberek nem fognak rá odafigyelni. Az Emese jelenség jó példa arra, hogy a reklám is lehet szerethető, fel tudja oldani a reklámkerülés jelenségének bénító hatását, része lehet – pozitív értelemben – a mindennapjainknak. Nem irritál, hanem szórakoztat:azonosulni tudunk vele.
AZ IDEI ÉV ARCULATA
A hazánkban nyolc éve meghonosodott rendezvénysorozat százezres nagyságrendű közönsége a
szervezőkkel együtt vallja, hogy a fogyasztók itthon is megkövetelik a nemzetközi reklám színvonalát. Hazánkban általános jelenség, hogy a cégek a kockázat elkerülése miatt nem mernek eredetibb, hatásos reklámmegoldásokat alkalmazni.
A PROGRAMRÓL
A nemzetközi reklámipar legfrissebb 600 gyöngyszeme Jean Marie Boursicot „Nights of the Ad
Eaters” válogatása révén jut el hozzánk. Bemutatkoznak a hong-kongi, orosz és mexikói remekek. Egyedi összeállítást tekinthetünk meg Michel Gondrytól, aki méltán ismert filmjei egyedi képi világa miatt. Különleges csemegeként nagy filmrendezők (Wim Wenders, Robert Altman, Michel Gondry, Ang Lee) reklámfilmjeit láthatjuk. Lesznek focis reklámok valamint olyanok, amelyek televíziós sugárzását kételyek övezik: november 29-én terítékre kerülnek a legszexisebb reklámok. A rendezvényen részt vevő hazai celebek mellett a vetítővásznon is megelevenednek kedvenceink: Spice Girls, Ronaldo, Zidane, Carla Bruni, Georges Clooney mellett David Beckhammel, Sophie Marceau-val, Jean Renoval, Clive Owennel és Mihail Gorbacsovval készült reklámcsemegék színesítik az este kínálatát.
A „retro” jegyében az idén sem feledkezhetünk meg a hazai kedvenceinkről.
A desszert iránt sóvárgók számára pedig levetítik a 2006-os Clio Award győztes filmjeit.
Az esti fergeteges partyn neves hazai zenekarok lépnek fel, emellett meglepetés party és élőkoncert teszi igazán forróvá a buli hangulatát.
A REKLÁMHABZSOLÁS KÖLTSÉGEIRŐL - JEGYÁRAK
Jegyek elővételben voltak kaphatók 25 %-os kedvezménnyel 2008. október 31-ig a Ticket Expressz irodáiban vagy online vásárlással. Ezt az akciónkat november 10-én éjfélig meghosszabbítjuk. A délutáni programra 2900 Ft, míg a Reklámzabálók Éjszakájára 5400Ft a jegyek ára. A VIP jegyek 7900 Ft-os ára pedig további extra szolgáltatásokat foglal magába.
Vidékről érkező Reklámzabáló Barátunk kiemelt kedvezményt kap a Novotel Hotelt_l: 2 db VIP belépő vásárlása esetén 40 % kedvezményt egy kétágyas szoba árából, 1 db VIP belép_ vásárlása esetén 25 % kedvezményt, míg 2 éjszakai belép_ vásárlása esetén 30% , egy éjszakai belép_ vásárlása esetén pedig 20 % kedvezmény illeti meg őket. A reklámhabzsolásra minimum 20 fős csoportokkal érkezők és a Club Metro kártyával rendelkezők 10 % kedvezménnyel kapnak jegyet. 14 éven aluli gyermekek ingyen jöhetnek be a délutáni programokra.
BőVEBB INFORMÁCIÓ
www.reklamzabalok.hu
vissza...
|