Átadták Szentendrén a jótékonysági bál bevételéből vásárolt orvosi műszereket
Az év elején megrendezett az I. Szentendrei Jótékonysági Bálon résztvevőknek köszönhetően több mint két és fél millió forint gyűlt össze arra, hogy a város megvásárolhassa a gyermekorvosi rendelők elengedhetetlen életmentő készülékeit.
„A nehéz gazdasági körülmények között még fontosabb az összefogás, mint máskor. Boldog vagyok, hogy olyan város élén állhatok, amely lokálpatrióta és érzékeny a jótékonyságra, a nemes célokért össze tud fogni, világosak a céljai, preferenciái, és tud küzdeni ezek eléréséért - fogalmazott dr. Dietz Ferenc polgármester az idén először megrendezett I. Szentendrei Jótékonysági Bálon.
A bál megrendezését környékbeli cégek, vállalatok szponzorálták. A rendezvény sikerét jól mutatja, hogy már folynak a tárgyalások a jövő évi program megszervezéséről. Idén a több mint két és fél millió nagyságrendű összeget teljes egészében a gyermekorvosi rendelő számára szükséges eszközökre költötte a város. A beteg gyermekek sürgősségi ellátásához ugyanis már régóta szükséges lenne egy nagy teljesítményű légúti szívókészülék, orvosi oxigén, hőlégsterilizátor, valamint egy otoszkóp.
Az orvosi eszközöket maguk a gyermekorvosok választották ki olyan prioritási sorrendben, amire a 25 ezer főt számláló Szentendre 5 gyermekorvosi rendelőjében a legnagyobb szükség van. „Nemcsak az adomány, de ez a példaértékű összefogás is jól mutatja, hogy a szentendreiek olyan lokálpatrióták, akik bármilyen körülmények között számíthatnak egymásra, így most ebben a nehéz helyzetben is csak így, az ő segítségükkel kerülhettek a rendelőbe ezek a mindennapi vizsgálatokat könnyítő berendezések” – mondta Dr. Poór László, gyermekorvosi rendelő vezető orvosa. A készülékek között az egyik legdrágább és az egyik legnehezebben beszerezhető egy gyermek EKG volt, ami több mint hatszázezer forintba került.

A készülékek üzembe helyezése után több mint hatezer gyermek sürgősségi ellátása oldódik meg helyben, ami így növeli a baleset során nyújtható segítségadás lehetőségét, csökkenti az ehhez kapcsolódó kockázatot, hiszen gyorsan, a közelben található eszközökkel vizsgálhatóak és gyógyíthatóak lesznek a kis betegek.
2009. 08. 13.
vissza
|