|
Orrmonolog.hu
címmel allergiaellenes, interaktív portál indul augusztus elsején, a parlagfű szezon kezdetén. |
 |
Az allergia évről-évre elég jelentős tért hódít el életünkből, erősen befolyásolva életminőségünket, mégsem tudunk róla eleg. Ezenszeretne változtatni a világ egyik legnagyobb gyógyszergyártója által útjára indított weblap. A kezdeményezés újdonsága, hogy elsősorban a fiatalokat szólítja meg allergiával kapcsolatos információkkal a korosztály számára leginkább megragadható formában és közegben, az Új Média eszközrendszerének és csatornáinak felhasználásával. A videómegosztó felületek mintájára készült honlap érdekességei – a gazdag információs tartalmakon túl -, azok a kisfilmek, amelyekben a mindennapi élet szereplőit és média sztárjait kérték fel arra, hogy a kamera előtt mondjanak el részleteket Rostand Cyrano de Bergerac c. drámájának orrmonológjából. Komikus jelenetek születtek azokból a rejtett kamerás felvételekből is, amelyekben pl. fiatal színészek a „Mondhatta volna szebben, kis lovag…” idézettel riposztoztak a megdöbbent jegyellenőröknek.
A honlap lehetőséget ad arra is, hogy a téma iránt érdeklődők szavazzanak a legjobb orrmonológra, elküldhessék saját alkotásaikat, tartalmaikat, hozzáférjenek az allergiás nátháról szóló szakmai cikkekhez, tájékozódhassanak a gyógymódokról. Az oldal látogatói informálódhatnak az allergénkerüléssel kapcsolatos hitekről, tévhitekről, az allergia osztályozásáról és diagnózisáról, az allergia lépcsőzetes kezeléséről. Az allergiás náthával kapcsolatos kifejezések magyarázatát kislexikonban kereshetik meg, tudástesztet tölthetnek ki, olyan közismertebb információkat is megtalálnak, mint a pollennaptár, és az interaktivitást biztosítva feltehetik kérdéseiket allergológus szakorvosnak is.
Az újszerű megközelítéstől a honlap készítői azt várják, hogy az interaktivitással, a kreatív tevékenységgel, a szórakoztató tartalommal összekapcsolt észlelés fokozottabb hatást vált ki, mint a klasszikus, passzív módon befogadható, ismeretterjesztő szövegek.
A célcsoport hatékony felvilágosítására és tájékoztatására azért van egyre nagyobb szükség, mert a - becsülten - 2,5 millió magyar allergiás beteg jó része kezeletlen. A kór pedig a genetikai okok és a civilizációs tényezők - a dízelkorom részecskék által "megvadított" pollenszemcsék, ételszínezékek, dohányfüst - hatására a tinédzserek és a huszonévesek körében is egyre terjed. Ráadásul az ifjúkor sajátosságaiból fakadó attitűd, illetve az egészségtudatosság alacsonyabb foka, a gyógyszerekkel kapcsolatos averzió miatt a fiatal betegek ritkábban fordulnak szakemberhez. Általában már csak akkor, amikor a betegség akut tüneteit észlelik. Az elhanyagolt allergiás nátha pedig – amelynek szezonális fajtáját a köznyelv szénanáthaként emlegeti – hosszabb távon súlyos szövődményekhez vezethet. Az allergiás nátha elhanyagolása azonban a későbbiek során súlyos szövődményekhez, gyakran például asztmához vezethet. A fiziológiai hatásokon túl az allergiával járó alvásproblémák, a kognitív funkciók zavarai, a fáradékonyság és a teljesítmény csökkenése jelentősen rontják az életminőséget.
Ezeknek a problémáknak a hatékony kezelésére korszerű hatóanyagok és terápiák állnak rendelkezésre. Ezt a tényt a szakemberek az Internet gazdag és kreatív nyelvén kívánják közvetíteni a fiatalabb célközönség felé. A szerkesztők remélik, hogy a figyelemfelkeltő tartalmak nyomán az Orrmonolog.hu közösségalkotó erővé válik, ahol a tudományos információk személyes ajánlások alapján is áramlanak a hálózat tagjai között, éppen ezért hitelesebbek lesznek, nagyobb mozgósító erővel bírnak, és egészségtudatosabb magatartásmintákat alakíthatnak ki.
2010. július 31.
│vissza a kezdő lapra │ vissza a cikkekhez│ Magazin │ Hasznos │
cimkék:
|