|
Falvakból és városokból is vár ajándékokat a MikulásGyár!

Az idei évben ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Magyar Vöröskereszt bevonásával hazai legnagyobb jótékonysági rendezvény a MikulásGyár. A tavalyi évben közel 12 ezer ajándék gyűlt össze. Az idei, -nem könnyű - év után még több gyereknek, családnak lehetne szebbé tenni az év végi ünnepeket.
A rendezvény 2009. december 11-én 11 órától egészen december 22-ig
12-22 óráig tart nyitva.
A szervezők felajánlásként játékokat, tartós élelmiszereket, könyveket, ruhákat várnak Tőlünk, Tőlem, Önöktől, hogy idén is teljesíthessék legfontosabb céljukat. Könnyebbé, emlékezetesebbé, szebbé tenni a rászoruló gyermekek, és családjuk számára a karácsonyi ünnepeket.
A szervezők kérik a felajánlókat, hogy csak olyan gyermekjátékokat, ruhaneműket adjanak át, amit még illik elajándékozni, amelyeket saját gyermekünknek is odaadnának.
Az idei év két nagy újdonsága bárki számára lehetővé teszi, hogy ajándékot adjon/küldjön a rászorulóknak.
1. A 2009-es évben a hagyományosnak tekinthető felvonulási téren lehet megtenni vagy az idei évben a legnagyobb európai és hazai Plaza lánc közreműködésével, és támogatásával 12 hazai Plázában is. Így: Alba ( Székesfehérvár), Csepel, Debrecen, Duna, Győr, Kanizsa, Kaposvár, Miskolc, Nyír, Szeged, Szolnok, Zala Pláza .
2. A Magyar Posta közreműködésével bármelyik vidéki településen ingyenesen feladható a dobozokra csupán annyit kell nagy betűkkel ráírni: MIKULÁSGYÁR.
Ezeket a csomagokat a posta automatikusan a Magyar Vöröskereszt részére kézbesíti, ahonnét az aktivisták juttatják el a rászorulóknak.

A MikulásGyár megújult csapata idén számos kreatív ötlettel, programmal várja az érdeklődőket. Minden nap kora délután gyermek előadások, 17 órától koncertek szerepelnek a műsortervben. Lesznek családok számára tematikus hétvégék ahol 12-én sportnap – foci, 19-én triatlon, 20-án tánc, áll a középpontban. Ezeken a napokon, az adott terület jeles képviselőivel lehet megismerkedni, közösen sportolni, táncolni.
Idén pályázni lehet az év MikulásGyár díjaára is. Az értékes díjakat ( kirándulás Bécsbe, hajókirándulás a Dunán, belépő a Fővárosi Nagycirkuszba) az, az iskola nyerheti el, amelyiknek tanulói a legtöbb ajándékot hozzák el a MikulásGyárba.
További információ: www.mikulasgyar.hu
2009. 12. 10.
vissza
|