logo

Lezárult a mentőállomások versenye

A legtöbb szavazatot a gyöngyösi állomás kapta

gyongyosi_mentoallomas_csapata

2010. január 28-án indult el a „Segíts okosan!” program, amelynek fő célja a mentők munkájának támogatása. A kampány részeként a hazai mentőállomások versenybe szálltak a 8x250.000 Ft-os különdíjért. A legtöbb szavazatot a gyöngyösi állomás gyűjtötte össze, rájuk mintegy háromezer-ötszázan voksoltak.

Vasárnap zárult le a mentőállomások versenye, amelyben nyolc, a csoportonként legtöbb szavazatot összegyűjtő mentőállomás a „Segíts okosan!” program, egyenként negyedmillió forintos különdíjából részesül, amelyet a győztesek az állomás fejlesztésére, korszerűsítésre fordíthatnak.
A mentőállomásokra 2010. február 1. és 28. között lehetett szavazni. A versenyben lévő 70 mentőállomás nyolc csoportra bontva várta a támogatói szavazatokat, a verseny zárását követően pedig minden csoport legtöbb szavazatot kapott mentőállomása, azaz összesen 8 részesül a negyedmillió forintos támogatásból.

A verseny népszerűségét mutatja, hogy összesen mintegy 64 ezer voks érkezett az állomásokra – pedig a szigorú feltételek egyike az volt, hogy adott napon, 1 számítógépről (IP címről) és egy telefonról csak egyetlen szavazatot regisztráltak.
A szavazatok összesítését követően a sárvári, a pécsi (Petőfi Sándor utca), a kőszegi, az ibrányi, az enyingi, a gyöngyösi, a szerencsi és a budai (Alkotás utca) állomások nyertek.

„Őszintén örülünk, hogy a mi állomásunk is a nyolc nyertes között van. Nagyon köszönjük a támogatóinknak, jóakaróinknak a számos szavazatot, melyeknek köszönhetően, többek között az állomás bútorzatát komfortosabbra cserélhetjük, amely szintén rendkívül fontos a mentők hatékony munkavégzéséhez.” – mondta Debreceni Tamás, a gyöngyösi mentőállomás vezetője.

„A mentők igazi nyeresége azonban nem pénzben mérhető, hiszen a program révén az emberek jobban megismerhették tevékenységüket, komoly figyelmet és elismerést kaptak, ami új erőt ad áldozatos munkájukhoz.” – nyilatkozta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója.

2010. március 07.

 

vissza

Megoszt!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fófum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR