|
Már Magyarországon is kapható
az Olivia Newton-John nevével fémjelzett Liv® aid segédeszköz a mell önvizsgálatához |
 |
Az Országos Onkológiai Intézet Tükörtermében került sor egy olyan egészségvédő eszköz bemutatására ( ez a Liv aid) amely alkalmas arra, hogy segítségével a mell apró elváltozásait is könnyebben észre lehet venni. Az önvizsgálat során bármi kétség merül fel időben orvoshoz lehet fordulni.
Évente 2700-2800 új beteget diagnosztizálnak. Az időben felfedezett daganat 95%-os biztonsággal gyógyítható. A szakemberek véleménye szerint igazán addíg a legjobbak az esélyek, amig a daganat 1 cm méret alatt van. Hiszen ma már inkább az mondható el, hogy a rák egy olyan krónikus betegség amibe bele lehet halni. Ez a mondat, egy olyan szemléletváltást feltételez, amelyben elfogadjuk, az egészségtudatos magatartást, hogy saját szervezetünk, testünk működésének változásait észrevéve idejében orvoshoz tudjunk fordulni. Ehhez viszont szükség van a rendszeres önvizsgálatra is.
A 45-65 év közötti nők évente kapnak időpontot mammográfiás vizsgálatra, de mindössze csak 40%-uk megy el, holott minden kilencedik nő érintett lehet, ami gyakorlatilag annyit jelent, hogy valamennyiünk ismeretségi körében van legalább egy nő aki küzd a betegséggel, vagy sikeresen legyőzte.
A Live Aid eszköz segítségével a mellben egészen apró daganat is kitapintható.
A sajtótájékoztatón beszédet mondott Körtvélyes Éva az Egészség Hídja Összefogás Egyesület elnöke, Prof. Dr. Simon Tamás a Magyar Rákellenes Liga elnöke, Dr. Berencsi György a Liv aid magyarországi kampányvezetője, Dobó Kata és Detre Diána az Egészség Hídja Összefogás Egyesület nagykövetei.
Az egyesület célja minél több emberhez eljuttatni az üzenetet, hogy a mellrák – ha időben felismerik – több mint 95 százalékos hatékonysággal gyógyítható. Ezért is fontos az, hogy amikor megkapjuk a behívó levelet elmenjünk a vizsgálatra.– mondta Körtvélyes Éva, az Egészség Hídja Összefogás elnöke. A híres emberek példát tudnak mutatni azzal, ha hangsúlyozzák mennyire fontos az önvizsgálat elvégzése. Minél többet beszélünk róla, annál több emberhez fog eljutni az üzenet. Ezért az egyesület népszerű magyar „arcain” kívül nemzetközi sztárokat is igyekszik bevonni a kampányokba. „Sok híresség segít nekünk az üzenet továbbadásában, hiszen az emberek jobban odafigyelnek rájuk” – magyarázta. Ma már luxus az, ha valaki ilyen betegségben hal meg. Oda kell figyelni önmagunkra és így megelőzhetjük a bajt.
Az egyesületet támogató színésznő, Dobó Kata arról beszélt, hogy sok nő nem foglalkozik a megelőzéssel, mert azt gondolja vele nem történhet baj. Fontos, hogy egészségesen éljünk, figyeljünk oda önmagunkra, és a család nőtagjait figyelmeztessük a szűrésekre. Ez ugyanúgy felelőssége a nők mellett álló férfiaknak is. Ő maga is elmondta párjának, ha valami változást tapasztal azonnal szóljon neki.
Minden fiatal nő számára természetesnek kell lennie az önvizsgálatnak, hiszen az egészséges élethez hozzátartozik az is, hogy minden nő megismerje a saját testét – mondta Detre Diána olimpikon szörföző.
Prof. Dr. Simon Tamás, a Magyar Rákellenes Liga elnöke arról beszélt, hogy a rosszindulatú daganatos betegségeket jórészt külső tényezők okozzák, amelyek azonban idejében kiküszöbölhetők, így csökkenthető a kialakulás kockázata. Sokak gyógyulása függ attól, hogy a betegséget idejében felfedezik-e, ezért érdemes megismerni az önvizsgálatok helyes módját, a figyelmeztető jeleket, amelyek hátterében daganatos betegség állhat. A mell-önvizsgálat elvégzését segíti a Liv aid.
Manapság egyre nő a 45 év alatti nők megbetegedésének aránya. 2001 – 2005 között 491 mellrákban megbetegedett 45 év alatti nő halt meg. Körükben különösen fontos a mell önvizsgálata, mivel ők meghívólevelet se kapnak a mammográfiás szűrésre.
„Többször elhangzott már az előttem szólóktól mennyire fontos az önvizsgálat rendszeres elvégzése. Ehhez nyújt segítséget a
Liv aid” – mondta Dr. Berencsi György a Liv aid magyarországi kampányvezetője. Ez az innovatív eszköz egy lágy folyadékkal töltött szív alakú párna. A párna külső fóliája egy kifejezetten az egészségügyi termékekhez egyedileg kifejlesztett poliuretán (Dureflex) réteg. A két fóliaréteg között lévő ásványi olaj az érintés hatását felerősíti, felnagyítva ezáltal az apró elváltozásokat is, így segít az önvizsgálat minél hatékonyabb elvégzésében.
A Liv aid már kapható a gyógyszertárakban és a gyógyászati segédeszköz boltokban.
2010. június 6.
│vissza a kezdő lapra │ vissza a cikkekhez│ Magazin │ Hasznos │
cimkék:
|