logo

„Szabadon a természetben!”

Árvíz, belvíz, kullancsveszély!

Az elmúlt télen jelentős hó hullott hazánkra. Holle anyó nem kapta társul a nagy hideget (csak néhány napig). Ennek bemutatását 2010. február 27-én az MTV-ben lement filmünkben mutattuk be. A felvételek Páty község temetője mellett készültek, azzal az üzenettel, hogy az optikai tél ellenére nincsenek a talajban mínuszok, s ezért a kullancsok sem fagytak ki jelentősen! A kullancsok a talaj zugaiban és az erdei- és mezei rágcsálók földalatti vackaiban az optikai telet a talaj menti fagyok hiányában átvészelték.

Tehát az elmúlt talajszintet tekintve enyhe telünk ellenére nem szabad „temetnünk” a kullancsokat!!!

kullancs


A kullancsok tehát átteleltek és a jelentős hóból származó víz már kb. 200.000 hektáron jelentős belvizet, s majd kora tavasszal jelentős árvizet produkál, melynek következtében nedves-párás ökoszisztémák képződnek ahol a kullancsok kiválóan érzik majd magukat , nagy szaporodásba kezdenek és újból nagy létszámú rajokban támadják két- és négylábú szeretteinket!

A Kullancsszövetség kéri a sajtó képviselőit, hogy a lakosság egészségtudatos nevelésében segítse az Egyesület munkáját azáltal, hogy a jelen magyarországi események fokozott kullancsveszélyes helyzetére hívja fel a lakosság figyelmét.
A Kullancsszövetség létrejöttének és működésének fő célja a kullancsokkal- és az általuk terjesztett kórokozókkal kapcsolatos szakmai munkák szervezése és a folyamatosan gyarapodó információk eljuttatása a lakosság széles köréhez.

Dr. Kapiller Zoltán, mint a Kullancsszövetség elnöke a következőkre hívja fel részleteiben a lakosság figyelmét:

DrKapillerZoltan
Dr Kapiller Zoltán a Kullancsszövetség elnöke

Az elmúlt évtizedekben évről-évre egyre enyhébbek lettek a telek. Megszűntek a tartósan talaj menti fagyokkal telt napok száma, s ezért nő folyamatosan a kullancsok létszáma. Sajnálatosan idén az országban árvízzel sújtott területeken túl még megközelítően 200.000 hektár ált, vagy áll belvíz alatt. Az ár- és belvíz levonulta után a volt vizes területeken hírtelen buja növényzet sarjad. E friss, magasba szökő növényzetbe beözönlenek az erdei- és mezei állatok és a bő táplálékforrás okán gyors- és nagy utódszámú szaporodásba sodródik a faunát adó állatok száma. Ezért a buja növényzetű területeken felszaporodott mezei- és erdei állatokon a kullancsok is logaritmikusan felszaporodnak. Tudjuk, hogy az erdei- mezei állatok közül főleg a kisrágcsálók, rigók, pelék, sünök (de egyéb vadállatok is) fenntartói-hordozói a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusának, a Lyme-kór baktériumának, valamint a kutyák babeziozisát okozó vérélősködőjének. Ezen állatok, mint a kórokozók és a kullancsok felszaporodásának okozói fokozott veszélyt jelentenek a nagy számuk miatt.

Emlékeztetőként szólva az erdők- mezők, közparkok és a kertek is kullancsveszélyt jelentenek országszerte, s ezért a betonrengetegben élő városiak sincsenek prevenció nélkül biztonságban a városokban sem. A 2009-es tavaszi sajtótájékoztatónkon pont a parkok, kertek kedvencei okozta veszélyre hívtuk fel a figyelmet: A sün mint kullancsfutár címmel!!!

A fokozódó kullancsveszély okán komplex védekezést kell szervezzünk magunkra, családunkra, két- és négylábú társállatainkra is!
Mindenképpen tájékozódjanak orvosuknál, állatorvosuknál lakó-, nyaraló- és munkahelyük kullancs fertőzöttségéről!

A kullancsok elleni védekezés / Prevenció

A paradigma váltás szükséges a kullancsok elleni védekezés témakörébe.
A kullancsok elleni védekezés elé szükségeltetik a kullancs terjesztette betegségek elleni védekezés, mely a kullancs prevenció prevenciója. A védekezés elve szerint hangsúlyosan az, hogy a tavaszi kirándulás-, kerti munkavégzés előtt hónapokkal már a védekezést meg kell tenni, oltassák be magukat és egy éves kortól gyermekeinket a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen. Kutyáikat pedig oltassák a Lyme-kór elleni két - féle vakcinával.
Fontos tudni, hogy háziorvosával, gyermekorvosával egyeztesse a szükséges oltási sorozat időbeli beosztását, s ne felejtsék a szükséges emlékeztető oltásokat sem beadatni, hogy a védettségük folyamatos legyen. Tudatni kell az oltott személyekkel, hogy a védőoltás nem a kullancs ellen-, hanem egy az általa terjesztett legveszélyesebb, többségében maradandó bénulásos szövődményeket, vagy akár halált is okozó vírusos betegség, az agyvelő- és agyhártyagyulladás ellen véd!!!!
Aki ezen védőoltást időben beadatja az a legveszélyesebb betegség ellen már az igazi kullancsszezon előtt (tél fordulóján) védett lesz.

A hagyományos kullancsok elleni védekezésen is nagy hangsúly van, mert a kullancsok más fertőző betegségeket is terjesztenek.
-A természetbe induláskor a kullancsok (ill. a többi kullancs terjesztette betegség) ellen úgy védekezhetünk, hogy könnyen ellenőrizhető ruházatba menjünk a zöldbe, és félóránként tartsunk kullancs vizitet. Ruházatunkat, főleg a nyaknál, csuklónál, deréknál és a bokánál fújjuk le a gyógyszertárakban kapható kullancsriasztó spray-al.

A védekezés kutyánknál:
-A hosszú szőrű kutyákat nyírassuk le, mert a kopasz bőrt az irritáló napsütés okán nem csípik a kullancsok.  A többi kullancs terjesztette betegség ellen úgy védekezhetünk, hogy például kullancs elleni rácsöppentő oldatot (spot-ont), vagy nyakörvet teszünk rá. A kullancsok elleni védelem közvetve megvédi kedvencünket a babeziák támadásától is.

Ha a védekezés ellenére mégis kullancscsípést szenvedünk, vagy szenved el kutyánk, akkor a kifejlett vérszívót a gyógyszertárakban-, állatpatikákban- és már a benzinkutakon is kapható
Kullancseltávolító Kanállal távolítsuk el szakszerűen a kullancsot.

kullancs

Fontos tudnunk, hogy a lakosság egészségtudatos nevelésében vállalt szerepet a Kullancsszövetség. Teszi ezt azért, hogy a természet adta kullancsveszélyre felhívja a lakosság figyelmét és oktassa az egyre tökéletesedő kullancs elleni védekezés módozatainak megismerésében.
A szakszerű tájékoztatás célja az, hogy az ajánlásainkat betartók minél nagyobb biztonságban dolgozhassanak - ill. tölthessék szabadidejüket a természetben-  természetesen RETTEGÉS NÉLKÜL.

A kullancsok már a spájzban vannak!

Vagy legalábbis a parkokban és a kertekben, ahogy azt a Magyar Kullancsszövetség által a múlt évben végzett kullancs visszaküldési akció vizsgálati eredményei mutatják. És ez nagyon nem jó. Ugyanis a  kétlábúakból eltávolított és vizsgálatra beküldött kullancsok több mint 17 százaléka hordozta magában a Lyme-kórt okozó valamelyik baktériumot. A jó néhány kullancs terjesztette betegség közül favorit az esetenként halált is okozó vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás.
Idén nem csak az emberek, hanem kedvenc társállataink védelmére is nagy hangsúlyt kell fektetni. "Az emberekhez hasonlóan az állatokat is megfertőzhetik az élősködők, a kutyák pedig a bennük lévő élősködőkkel beteríthetik az addig kullancsmentes területeket. Így már a városi, sőt a fővárosi parkokban, fás-bokros növénytársulásokban is elszaporodtak a kullancsok.

sün_ es_kullancs
A sün mint a kullancs szállítója


Az erősödő társállat bel-és nemzetközi turizmus (a négylábú kedvencek magyarországi ki-be utazása) is nagyban felelős a kullancsok elterjedésében. Európában az elmúlt három évben 10%-al nőtt többek között emiatt a kullancsveszélyes területek nagysága.
Tévhitek
Sajnos a köztudatban rengeteg tévhit él a kullancsokkal kapcsolatban. Ilyen téves felfogás, hogy a kullancs csak ősszel vagy tavasszal, vagy, hogy csak alulról vagy felülről támad. A valóság az, hogy az enyhe telek miatt már egész évben folyamatosan támadnak a kullancsok, az igaz, hogy nyár elején és ősszel nagyobb hullámban. Ráadásul alulról és fölülről is számíthatunk rájuk, a gyepi növénytársulásokban a látó, ún. kutyakullancsra, illetve a csertölgy alapú erdőségek cserjéinek levél fonákjáról (fentről) vadászó vak, ún. közönséges kullancsra. Téves hiedelem az is, hogy a paraziták a fűszálakon sütkéreznek, mivel a napfénytől irtóznak, mert az számukra a biztos kiszáradást, a halált jelenti. Épp emiatt kell figyelnünk a bokros, árnyas, giz-gazos, műveletlen területeken. Mivel a vérszívó az erdei-mezei vadakon kezdi életútját fokozottan ügyelni kell erdei vadcsapások, vadetetők környékén (lásd keretes.)A közhiedelemmel ellentétben nem csak egy-két kullancs terjesztette betegség van. Az agyvelő- és agyhártyagyulladás valamint az ismertebb Lyme-kór mellett még számos fertőzést adhatnak tovább a vérszívók (tularemia,  Q-láz, TIBOLA, mediterrán foltos láz, babesiosis, ehrlichiosis). Sokan hiszik azt, hogy a védőoltás valamennyi betegség ellen véd, valójában azonban csak a kullancs terjesztette legveszélyesebb betegség, az agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa ellen jelent védelmet. Lyme-kór ellen például nincs embernek védőoltás.
Ezért fontos, hogy egy kirándulás után tetőtől talpig átvizsgáljuk magunkat, és ha már ráakadtunk egy vérszívóra, azt azonnal távolítsuk el szakszerűen a gyógyszertárakban, állatpatikákban, gyógynövény szaküzletekben és már a benzinkutakon is kapható kullancs-eltávolító kanállal.
Aki túlélte a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladást:
Monspart Sarolta, a világbajnok tájfutó hasonló betegségből gyógyult fel. Sajnos az ő

MonspartSarolta
Monspart Sarolta

neve már összefonódott a kullancs terjesztette vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladással. Korábban így nyilatkozott:
"Huszonhárom évvel ezelőtt kullancs okozta encephalitisben megbetegedtem. Kemény tíz év kellett hozzá, hogy alázattal tudjam elfogadni, többet nem versenyezhetek. Nehéz volt feldolgozni, hogy éppen én kerültem abba az ezrelékbe, amely megkapja ezt a betegséget. Addig soha nem voltam beteg, nem olvastam, nem is hallottam róla. Nekem teljesen természetes volt, hogy napjában százával szedtem le magamról a kis élősdiket.
Pechem volt, mert nem találták a magas láz és a hasi fájdalmak okát, ezért eltávolították a vakbelemet. Csak amikor nem akaródzott felébrednem az altatásból, akkor jöttek rá a kórházban, hogy valami nagyon nagy baj van. Még ma is többen megkeresnek, felhívnak és tanácsot kérnek, de sajnos nem tudok segíteni. Csak annyit mondhatok, hogy van védőoltás, igaz az a megelőzésre jó“.

Kullancs határok nélkül
A Szövetségnek nem a pánikkeltés a célja, hanem a teljes tájékoztatás a kullancsveszélyre és annak lehetőség szerinti kivédésére. Sajnos a kullancs mizéria nem magyar probléma: az elmúlt 30 évben Európa szerte is 400%-kal nőtt a kullancs okozta agyvelő- és agyhártyagyulladás hordozni képes kullancsok (Ixodes ricinus) előfordulása. A veszély életre hívott egy pán-európai szakértői testületet, amely az európai egészségügy miniszterek részére részletes ajánlásokat fogalmazott meg, ezen belül is elsőként az oltások népszerűsítését. Honlapjuk, a www.tick-victims.info 16 európai nyelven elérhető. Európai összefogással talán sikerül a kullancsokat, ha Európán kívülre nem is, de legalább a spájzból kiszorítani.

A vadakon kezdődik

Az kullancsok egyedfejlődési stádiumokon, a már fertőzött erdei vadakból, mezei rágcsálókból szívott vérrel "veszik magukhoz" a kórokozókat és oltják a következő áldozatukba. Az ember és a kutya megfertőződése azon múlik, hogy az adott földrajzi régióban az erdei állatok körében milyen kullancs terjesztette betegség honos, mert annak a kórokozóját oltja tovább.

Megelőzés

 A kora reggeli órákban több, a szárazabb időszakokban kevesebb a támadó kullancs. Április-július a legveszélyesebb időszak. Könnyen ellenőrizhető ruházatban, melyet lefujtunk kullancsriasztó aerosollal kertészkedjünk és kiránduljunk. Gyerekekre adjunk sapkát, kalapot.
Kutyáinkat pl. kullancsriasztó rácsöppentő oldattal, vagy kullancs írtó nyakörvvel védhetjük a parazita támadástól.

Eltávolítás

A emberből és társ állatból történő kullancs eltávolítására is számos népi módszer elterjedt: a fogkrémmel, zsírral bekenés, a kicsavarás mind igen veszélyes, mert a gyötrés a kínlódó kullancsot öklendezésre készteti, így kórokozó tartalmú nyál és béltartalom juthat a csípett áldozatba. Ezért szakszerű kullancseltávolító eszközt, azaz Kullancseltávolító Kanalat  használjunk.

Kullancs futárok a sünök és a denevérek

Tavaly biológiai bombák robbantak a természetben, hiszen több élősködő faj nemcsak életmódot, de magatartást is változtatott, például bizonyos növények rovarkártevői a számukra korábban táplálékot nem jelentő mezőgazdasági haszonnövényekre költöztek át – olvasható Dr. Kapiller Zoltán állatorvosnak, a Kullancsszövetség elnökének a tollából.
Példaként említi a fehér testű aranysárga lábú sünkullancsot (Ixodes hexagonus), ami a kutyákat és a macskákat tömegesen lepte el.  A sünök fenntartói és hordozói-továbbadói lehetnek az emberre és társállatokra veszélyes, esetenként halálos betegségekkel járó kullancs terjesztette kórokozóknak (agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusától, a babesiosis egysejtű vérélősködőjén át a Lyme-kórt okozó baktériumokig).

A szemnélküli, „vak” és a közönséges kullancs (Ixodes ricinus) lombos erdőben, kertben, parkban él, a cserjék- bokrok leveleinek árnyékos fonákján kapaszkodva áldozatára „fentről veti rá magát”. A látó kullancs a gyepi növénytársulást lakja, a fűszál árnyékos fonákján megkapaszkodva, lesből  támad. „Alulról kapaszkodik fel például a Kutyakullancs (Dermacentor reticulatus) is. A közönséges kullancs is egyedfejlődése során több megjelenési formát ölt (pete→lárva→kifejlett hím, vagy nőstény→vérrel teleszívott nőstény). A természetben az agyvelő- és agyhártyagyulladás vírus és a Borrelia baktérium fő fenntartója az őz, a sün, a kisrágcsáló és a rigóféle. Az ezekből kiszívott vírust, baktériumot, egysejtű vérélősködőt tartalmazó vérrel fertőző kullancs a további fejlődési stációjában adja át a kórokozókat. A kórokozó átvivő (vektor) kullancs embert és társállatot egyaránt fertőz.

A Lyme borreliosisról ismert – írja Kapiller doktor –, hogy Európában és hazánkban négyféle borrelia baktérium (B. afzelii, B. garinii, B. burgdorferi sensu stricto és a B. spielmani) okozza a komplex kórképet. A kullancsok 71,8%-a egyféle, 28,2%-a többféle Borrelia baktériummal volt fertőzött egy 2005-ös felmérés szerint. E kórokozók közül emberben és kutyában az első általában bőr- és mozgásszervi-, a második idegrendszeri- és a harmadik elsősorban ízületi- mozgásszervi kórképeket alakít ki. A B. spielmani kórokozó szerepét még vizsgálják. Mindenesetre a Lyme borreliosis önálló és kevert kórokozójú esetei mindig levertséggel, étvágytalansággal, mozgászavarral, magas lázzal kezdődnek a szerint, hogy mely testtájon csípett a kullancs, milyen Borreliával fertőződött a kutya. A testtáj és a kórokozó azért fontos, mert a Borreliák több mint 90%-ban a szövetek között, s csak elenyésző %- ban a vérkeringés által terjednek. Az utóbbi a baktériumok pitvar-kamrai (II- III- as típusú AV) blokkot, akár halált is okozhatnak.

Fontos lenne a kutyák abszolút biztonsága miatt mind a kétféle Lyme borreliosis elleni vakcinát az állatorvossal beadatni. Az egyik vakcina az B. a és a B. g, a másik a B. b. s. törzseket tartalmazza. (Csak a kutyáknak vannak e kórokozók ellen védőoltás, az embernek nincs!)
A kutyáknak, házimacskáknak egész évben fontos az élősdiek ellen nyakörvet viselniük, vagy havonta spot-on készítményt a bőrükre cseppenteni. Kapiller doktor a kullancsok elleni segítségként kertben a gyakori fűnyírást és a sünöknek oly kedves farakások felszámolását is javasolja. Miként írja, minden védekezés dacára érhet bennünket és szeretett négylábú barátainkat, kedvenc háziállatunkat kullancstámadás, ezért fontos a gyógyszertárakban, az állatpatikákban, sőt a benzinkutaknál kapható, otthon tárolható kullancs-eltávolító kanalat beszereznünk és szükség esetén szakszerűen használnunk.

Kapiller doktor beszámolója szerint Szenthe István geológus és kutatótársai 2008-ban a Királyrét melletti vasbányában látták, hogy az ott található denevérek körül hosszúlábú, addig ismeretlen kullancsok rajzanak. Maga is lement a bányába, ahol jobbára kis patkósorrú denevér (Rhinolophus hipposideros) él.  A denevérek körüli kullancsok Ixodes vespertilionis fajuak voltak. A denevérekben nem találtak imágó kullancsot, csak vérrel szívott nimfa stádiumuakat gyűjtöttek, melyek a csüngő denevérek alatt voltak. Dr. Babos Sándor leírásai szerint e kullancsfaj a leggyakrabban a felszínen (fatörzsek odvaiban, elhagyott építményekben) telelő simaorrú denevéreken élősködik, ezért a Vespertilionidae, azaz Simaorrú denevérek családnevéről kapta a nevét is e kullancsfaj.

Kérdés, miért „költözött” át a Patkósorrú-Rhinolophidae család a denevérekhez? Miért bújt a föld alá? Miért nem találtak vérrel szívott, kifejlett kullancsokat a Kis patkósorrú denevérekben? Mire készül e kullancsfaj? Milyen veszélyt jelent az emberre?
Ez év márciusában a Pilis hegység északi tövénél elterülő Kesztölc melletti Legény- és Leány barlangban volt a kutatócsapat, ahol a  Kispatkósorrú denevérek mellett közönséges (Myotis myotis) és Hegyesorrú denevért (Myotis blythii) talált, bennük kifejlett, vérrel szívott Ixodes vespertilionis kullancsokra lelt. A mélységben telelő Myotisokról eltávolított kullancsokat tovább vizsgálják, hogy megtudják, milyen kórokozókkal „lesnek” a föld alatti, illetve feletti világra. Egyelőre azt gondolják, a simaorrú denevérek kis számban, elvétve tévednek be telelni a barlangokba, bányákba, de kullancsaik egyedfejlődése szempontjából azért fontos, mert e kullancsfaj lárvái és nimfái a Kispatkósorrú denevérekből szívnak vért, majd a mélyben a nimfákból kilépő kifejlett hím és nőstény kullancsok a simaorrú denevéreket várják.  A bányák falán azért találtak kifejlett kullancsokat, mert azok a simaorrú denevérekre vártak és arra, hogy majd így a felszínre jussanak. Vagyis a kérdésre a pontos válasz továbbra is nyitott.

„ Tavasz a nyárban…  …ezt szeretik igazán a kullancsok!”
Idén „nyárra” is csapadékos, párás időjárást ígérnek a meteorológusok.
Sajnálatosan az előttünk álló hónapok várhatóan a következő időjárási dinamikát fogják mutatni: egyik nap vagy napszak zord, esős órákat hoz, s majd utána az idő egy napra kitisztul és párás meleg (kb. 20°C) nap következik. Az ilyen időjárás, melyben gyakori esős napok, majd fülledt, párás meleg rendkívül kedvez a kullancsok közérzetének, aktivitásuknak és szaporodási kedvüknek.
Az időjárás miatt a várható nyárnak folyamatos közszereplői lesznek a kullancsok és nem fognak eltűnni csak néhány kánikulai hét miatt.
A csapadékos nyár végett folyamatosan védekeznünk kell a kullancsok ellen. De mielőtt a védekezésbe fogunk töröljük ki a kullancsokról hallott tévhiteket a tudatunkból!!

Tévhitek elűzése:

A., Sajnálatosan sok tévhit aktiválódott a köztudatban, melyeket törölnünk kell, hogy az emberek és társállatok tévhitek okozta veszélyeztetését megszüntessük!

1., Tévhit: A kullancs mint állat évszakhoz kötötten támad… , s vitatkoznak, hogy alulról, vagy felülről támadnak-e!

A valóság: Sajnálatosan országszerte az enyhe telek miatt már egész évben folyamatosan, de  nyár elején és ősszel két nagyobb hullámban   támadnak a  kullancsok.  A vérszívók jelentős létszámban lepik el a természetet, s most már a kerteket és a közparkokat is. A kullancsok támadására két irányból számíthatunk. A gyepi növénytársulásokban a fűszálak hegyéről támadó, szemmel rendelkező, látó kutyakullancs  ill. a csertölgy alapú erdőségek cserjéinek levélfonákáról vadászó, szemmel nem rendelkező, „vak”  közönséges kullancs  a leggyakoribb  vérszívók Magyarországon a 42  honos kullancsfaj közül. A kullancs szó nem egy állatot jelent, hanem egy egész állatcsaládot, amely igen nagy fajszámban van jelen hazánkban.

2., Tévhit: Az emberek csak egy-két kullancs terjesztette betegséget ismernek…

A valóság: Számos betegség van mely embert- és társállatot egyaránt megbetegít…

 A kullancsok egyedfejlődési alakjai, a kullancs lárvák-, a kullancs nimfák- és a kifejlett kullancsok, melyek már nőstények, vagy hímek szúrásukkor önmagukban is okozhatnak embereknek  és  társállatoknak (kutyáknak, stb) egészségkárosodást ( bőrgyulladást, allergiát, mérgezést stb). A kullancsok egyedfejlődési alakjai a nagyobb gondot akkor jelentik, amikor a szúrásukon át kórokozó tartalmú nyálat fecskendeznek be. Így fertőzik meg áldozatukat szerte Európában a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusával ( nagyon tanácsos gyermekeinknek és  magunknak az ellene  való védőoltást beadatni), a Lyme borreliosis, klasszikus nevén a Lyme-kór ( kutyáikat oltassák be), a tularemia, a Q-láz, az ehrlichiosis, a babesiosis, a mediterrán foltos láz, vagy a  TIBOLA kórokozóival.

3., Tévhit: Az embernek adott oltás véd a kullancs ellen!

A valóság: Az embernek adott védőoltás kizárólag a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusfertőzés ellen véd. (A teljes oltási sorozat után biztosított az oltott személy védelme.)  Az elmúlt években e kullancs terjesztette betegségben éves szinten 100 alatt volt a bejelentett emberi beteg szám. Az alacsonynak tűnő szám félrevezető!!
Ez az alacsony betegszám  indukál hamis biztonságérzetet, mely ön- és közveszélyes!
Fel kell tenni a kérdést, hogy miért ilyen alacsony a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusától megbetegedett emberek száma!?!  A válasz:
Többek között azért mert az emberek szerencséjére a munkáltatók és a lakosság körében jelentősen emelkedik az egészségtudatos magatartás!! Mit jelent ez? Azt, hogy a természetben dolgozók (mezőőrök, erdészek, mezőgazdasági dolgozók stb.) munkaköri leírásában szerepel a kötelező kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni védőoltás beadása.
Sokan, akik a természetben töltik a szabadidejüket és ismerik a kullancsveszélyt, szintén nagy számban oltatják magukat és gyermekeiket.
Mindezek ismeretében kijelenthető, hogy a lakosságból a rizikócsoportok tagjai folyamatosan oltatják magukat a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa ellen, s ezért nincs nagy számú megbetegedés!!!

4., Tévhit: Az emberek számára forgalomban van a Lyme-kór elleni védőoltás.

A valóság: Emberre NINCS Lyme-kór elleni védőoltás.  Sőt a Lyme-kór az a fertőző betegség, melynek átvészelése után a szervezetben nem épül tartós immunológiai védelem. Ennek okán úgy ember, mint kutya mindegyik szezonban ha fertőződik, megbetegedhet a Lyme-kórban.

5.,Tévhit: Kutyákra nem veszélyes a kullancs…

A valóság: A Lyme-kór , a babeziozis és más betegségek fenyegetik a kutyákat, ezért például kullancsriasztó cseppet- , vagy nyakörvet ajánlott viseljenek.

6.,Tévhit: Szeretnek napozni-sütkérezni a fűszálakon a kullancsok…

A valóság:
A  kullancsfajok  egyedei a  direkt  napfénynek  kitett  testrészeket nem  csípik, mert  gyűlölik  a  napfényt  ( lucifug),  mely számukra  halálos, a  kiszáradás veszélye  miatt.

A természetben járva tudnunk kell, hogy a kullancs mely testrészünket szereti felkeresni vérszívás céljából:
-A kullancs áldozatra kerülve a napfény hatásától mentes, azaz ruhával fedett, izzadt-párás testrészbe szúrja szipókáját. Bőrberögzülés tekintetében a látó kullancsok a rövid szájszervű-, míg a „vak” kullancsok a hosszú szájszervű csoportba tartoznak. Az áldozat bőrébe való rögzülés különbözősége a vérszívás várható időtartamának az eltérését jelenti. Az előbbiek több időt-, míg az utóbbiak rövidebb időt töltenek vérszívással.
A kullancs bőrből való eltávolítására sok népi módszer él a köztudatban. Sajnos minden hagyományos módszer (zsírral bekenés, kicsavarás, stb) a  kullancs fuldoklását  és  gyötrését  célozza,  minek következtében  a haldokló  kullancs  kórokozó  tartalmú  nyálat  köp  áldozatába. Tehát a népi módszerek pont a megelőzendő fertőződést idézik elő!

A kullancs szakszerű eltávolítása:
- A kifejlett kullancsok veszélytelen eltávolításra született, mindenki által emberen és társállatokon egyaránt alkalmazható, egyszer használatos, orvostechnikai eszköz, a KULLANCS-ELTÁVOLÍTÓ KANÁL. Az eszköz országszerte kapható a gyógyszertárakban, az állatpatikákban és a benzinkutakon.

7., Tévhit: Gyermekeknek Polybé tablettát kell adni és az elriassza tőle a kullancsokat.
A valóság: Ezt az állítást senki sem igazolta. Roppant veszélyes a vitaminok túladagolása embernek és kutyának, mert szubklinikai kórképeket generál. További kár, hogy hamis biztonságérzetet generál, ami viszont az egyénre és hallomás után a köztudatra is veszélyes!!!

El kívánjuk űzni a tévhiteket!!!

Eljött a paradigma (gondolkodásmód) váltás  ideje!!!

Ez idáig a kullancsveszély kapcsán csak a kullancs elleni egyedvédelem és esetleg a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás elleni védőoltás beadatása jött elő!

Azonban a kullancsok elleni védekezés előtt és után is van tennivalója annak, aki a megelőzést profi mód kívánja végezni…

Hogyan?

Az alábbiak szerint:

Mielőtt a kullancsok ellen védekezünk
1., A létező betegségek közül az oltással megelőzhetőt iktassuk ki a veszélyek listájáról.
Magunknak és gyermekeinknek egy éves kortól adassuk be a kullancs terjesztette agyvelő- és agyhártyagyulladás vírusa elleni védőoltás sorozatot.

Kullancsok elleni védekezés

2., A szűk életterünket, kertjeinket, parkjainkat tegyük rendbe a kullancsok elleni védekezés terület védelem címszava alatt. Szüntessük meg az erdei és mezei állatoknak búvóhelyet  adó zugokat, farakásokat. Irtsuk a bozótot és a parlagfüvet. Rendszeresen kaszáljunk .

3.,Az indulás előtti egyedvédelmi intézkedések a következők.
Gyermekeink haját nyírassuk le. De nyírassuk le kutyánk szőrzetét is.
Könnyen ellenőrizhető ruházatot vegyünk magunkra, s a patikákban kapható kullancsriasztó  aeroszollal fújjuk le öltözékünket és a kalapunkat. A hosszú hajú emberek és gyermekek haját tűrjük a kalap alá. Kullancsriasztóval a kalapot is fújjuk le!!!  Gyakorta tartsanak kullancsvizitet és a bőrön mászó vérszívókat távolítsák el.
Kutyáinkra például cseppentsünk kullancsriasztó spot on készítményt, vagy helyezzünk fel kullancsirtó nyakörvet.  Önmagunkon, gyermekeinken túl még egy igazi családtag iránt kell óvó felelősséget éreznünk: a kutyánk iránt, hisz szeretjük. A kutyák iránti felelősség példa értékű, hiszen állatorvosi, sőt jogi téren ebben a kullancsos országban már annyira felzárkóztunk kutyáinkkal Európához, hogy az ÁLLATÚTLEVÉL (Pet Passport) VI. számú pontja (10.-11. oldalon) megköveteli jó néhány EU országba való utazás előtt a kötelező KULLANCS-ELLENI KEZELÉST!!!   Ugyanis tudott az, hogy az a kiránduló társállat, amelyik nincs kullancs ellen lekezelve az a kirándulás után a kullancsok behurcolója lesz és éppen ő teríti be a kertünket, ill. a kontinensen kullancs export- ill. importőr lehet.
A területek adta veszélyt a réteken és az erdőkben is vegyük komolyan.
Kerüljük a vadlegelőket, vadetetőket és a vadcsapásokat, mert ezeken a helyeken hemzsegnek a kullancsok. Ne engedjük gyermekeinket és a kutyáinkat a susnyóban bóklászni.

Ha a kullancsok elleni védekezés nem volt elégséges, s kullancs-csípés történt

4., Minden védekezés dacára, (mert a biológiában nincs 1OO%-os védelem), mindig legyen az elsősegély dobozban, a házipatikában, vagy a hátizsákban KULLANCS-ELTÁVOLÍTÓ KANÁL. Ezzel az egyszer használatos eszközzel mielőbb távolítsuk el a kifejlett, vérrel szívott kullancsot. Az eszköz kapható országszerte az állatpatikákban, gazdaboltokban és a gyógyszertárakban. Legyen nálunk zárható műanyag doboz…

Dr. Kapiller Zoltán - a Kullancsszövetség elnöke

vissza

Megoszt!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fórum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR