logo

 

Itt az idő a felzárkózásra!

 Utolérjük valamikor Hollandiát?

A képzés és továbbképzés sarokpontja lehet a foglalkoztatásnak.

A jó alkalmazott holtig tanul.

tudas_tanul

Régen a tudósok mindenhez értettek, mindenről tudtak valamennyit. Manapság a helyzet kissé megváltozott: a mai világ embere egyre kisebb területről tanul meg egyre többet, egyre mélyebben, ezt hívják specializáltságnak. Mi a közös mégis a két kor emberében? A Tudástőke konferenciasorozat ( Budapest, Miskolc, Győr helyszínekkel) ez évi fókusza a lifelong learning, vagyis az egész életen át tartó tanulás hangsúlyozása. A vidéki helyszínek jelentősége, hogy a fővároson kívüli munkaadók is megismerjék a különböző pályázati tapasztalatokat, melyek az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány és az Állami Foglalkoztatási Hivatalnál gyűltek össze.

A cél, hogy az elmaradottabb, alacsonyabb foglalkoztatási rátával jellemezhető regionális területek munkaadói, vállalatvezetői is tisztában legyenek a támogatásokkal, pályázatokkal.

A munkahelyteremtő és munkahelymegtartó támogatások ismertségére irányuló kutatásból kiderül, hogy a képzéseket alig-alig építették be a pályázatokba, csupán a bérköltségekre pályáztak, holott szinte bármilyen képzésre lehetőséget adtak az előbb említett két intézmény kiírásai.

A világ gyorsan változik, folyamatos ön- és továbbképzés, tréningek nélkül könnyen ki lehet szorulni a munkaerőpiacról. A Győrben rendezett konferencia egyik előadója az R-Tools Szerszámgyártó Kft.-től saját tapasztalatait is megosztotta: szülés után akart visszatérni a munkába és rájött, hogy kompetenciái kissé elavultak, a hagyományos, kézi tervezés helyett jelenlegi szakmatársai már rég számítógéppel támogatott programokat használnak. Nem volt más lehetősége, „önszorgalomból” kellett felzárkóznia.
Sajnos ezen öntanulási példák nem általánosak, nem is jelennek meg a statisztikákban és gyakran nem áll mögöttük elegendő motiváció.
Másik jellegű, lifelong learning aktivitást növelő kezdeményezés a vállalatok által indított szakmai képzések, tréningek, készségfejlesztő tanfolyamok a dolgozóik számára, melyeket az állam is egyre inkább támogat – derült ki Lőrinc Leó, a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal főosztályvezetőjének előadásából.
Az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány és Állami Foglalkoztatási Szolgálat, valamint a Lifelong Learning Magyarország Alapítvány célja a tudás, mint tőke védelme, fejlesztése, és ennek fontosságának tudatosítása a munkaadók, vállalatvezetők és HR döntéshozók szemében és gondolkodásában.

Magyarország több tekintetben is le van maradva az Európai Unió tagjaihoz képest, többek között utolsó előtti helyen áll a foglalkoztatási ráta alapján felállított rangsorban is.

Mi állhat emögött? Hogyan lehetne ezen változtatni? A lemaradás okairól, kutatási eredményekről tartott előadást a Lifelong Learning Magyarország Alapítvány szakmai igazgatója Szalai Piroska, a Tudástőke 2010 konferenciasorozat 3. rendezvényén, Győrben. „A lifelong learning és a foglalkoztathatóság – a munkahelymegőrzés és munkahelyteremtés érdekében indított programok tapasztalatai” címmel megrendezett konferencia nyitóelőadásában Szalai Piroska ismertette a munkahelyteremtő és munkahelymegtartó támogatások ismertségi és elégedettségi felmérésének eredményeit.

Az e-benchmark.hu által lebonyolított kutatásból kiderül, hogy általában a legegyszerűbb, munkahelymegtartó kiírásokra pályáznak leginkább, képzésre alig-alig, holott bizonyított, hogy a foglalkoztatási ráta nagyon szoros kapcsolatban áll a lifelong learning aktivitási rátával. Eszerint nagyon fontosak a képzések, mind az otthoni, saját szorgalomból történő tanulás, mind pedig a munkaadó által szervezett és támogatott vállalati képzés, melyre gyakran megterhelő időkeretet és pénzt biztosítania a vállalatoknak.

Magyarországnak lenne mit tanulnia másoktól. A foglalkoztatási ráta szerint felállított rangsorban az élen Hollandia, Dánia, Svédország és Németország jár. A ráta növelése EU által felállított cél is egyben, mely bizonyítottan a képzések fejlesztésével valósítható meg, hiszen e nélkül rohamosan csökkennek a munkavállaló vagy leendő alkalmazott kompetenciái.

Nagy eltérés mutatkozik regionális tekintetben a munkanélküliek arányát figyelve. A legelmaradottabb terület az északi, illetve keleti országrész, mégis itt pályáztak a legkevesebben országos szinten.

Össztársadalmi cél, hogy az előbb említett területeken is javuljon a foglalkoztatás, akár önerőből, akár az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és Országos Foglalkoztatási Közalapítvány segítségével.

A Lifelong Learning Magyarország Alapítvány célja a lifelong learning, vagyis az egész életen át tartó tanulás fontosságának hangsúlyozása.

További nformáció az alapítvány weblapján olvasható.

2010.július 28.

 

 

vissza a kezdő lapra vissza a cikkekhezMagazin Hasznos

| More

cimkék:  

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fórum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR