|
K&H gyógyvarázs: karácsonyi jégmese a beteg gyermekeknek
100 jegyet ajánlott fel a Disney On Ice jégmese magyarországi életre hívója a Madarász utcai Gyermekkórház onkológiai kisbetegeinek
A K&H Csoport egyik kisvállalkozói ügyfele, a Podium Productions idén már második alkalommal 100 darab tiszteletjegyet ajánlott fel beteg gyermekeknek, hogy ellátogathassanak a Disney On Ice jégmese A legszebb Disney hercegnők a jégen című, december 25-i előadására. A híres Walt Disney produkciót a Heim Pál Gyermekkórház Madarász utcai Kórházában gyógyuló onkológia kisbetegek tekinthetik meg.
Az 5 éve alapvetően a Csoport saját forrásaiból támogatott K&H gyógyvarázs program életében kiemelkedő jelentőségű, hogy nem csak a K&H dolgozói, hanem ügyfelei is tesznek felajánlásokat a program számára. A mostani egyedi ügyfél kezdeményezés külön kiemelkedő a program életében, ugyanis ebben az évben már második alkalommal történt a felajánlás. Ebből az alkalomból Luc Cools, a K&H Csoport vezérigazgató-helyettese és Szél-Molnár Gábor, a Podium Production ügyvezető igazgatója december 3-án együtt adták át a gyermekeknek és szüleiknek a jegyeket, a kórház játszóházában, a Disney figurák kíséretében.
„A teljes élethez, a lelki egészség is hozzátartozik, ezért az anyagi támogatás mellett szórakoztató gyerekprogramokkal is megajándékozzuk a gyermekeket. Ezek az élmények elősegítik a gyógyulást, hiszen az előadás által egy nagy álmuk válhat valóra: megelevenednek a kedvenc mesehőseik, akiket testközelből csodálhatnak meg a karácsonyi jégrevűn. A Podium nagyvonalú és visszatérő felajánlása példaértékű megmozdulás abban a tekintetben is, hogy a magyar kis-és középvállalatok körében okos döntésével úttörő szerepet vállal a társadalmi felelősségvállalásban.” – mondta el Luc Cools, a K&H Csoport vezérigazgató helyettese.
Minden egyes felajánlás egy újabb visszaigazolása annak, hogy az ügyfelek szerint is értékes, megbízható és a gyermek-egészségügy számára valódi segítséget nyújtó a K&H gyógyvarázs egészségügyi program immár 5 éve.
„Az idei második felajánlás hagyományteremtő céllal történt, ugyanis a K&H gyógyvarázs program célkitűzéseivel a civil társadalom felelősségteljes tagjaként nem lehet nem közösséget vállalni. A gyermekegészségügy támogatása olyan alapvető feladat, ami mellé szívesen állunk és lehetőségeinkhez mérten igyekszünk élményekben gazdag perceket adni a kis betegeknek. Gondoltunk azokra is, akik ágyhoz vannak kötve, éppen ezért a jegyátadóra a Disney figurák is eljöttek.” – tette hozzá Szél-Molnár Gábor, a Podium Productions ügyvezető igazgatója.
Budapest, 2008. december 3. |