logo

Idősbarát Önkormányzat díjat nyert Újbuda.

A kitüntetéssel a XI kerület azon programját ismerték el, amely nemcsak Magyarországon, de az Európai Unióban is példaértékű.
 
A díjat a Parlament épületében Molnár Gyula polgármester vette át, a 6. Országos Idősügyi Konferencián.

Idosbaratdij2009

A Főváros legnagyobb kerülete a díjra az Újbuda 60+ programmal pályázott. Az Újbuda 60+ lényege, hogy a 39 ezer kerületi időseknek a civil közösségek bevonásával biztosítsa a testi - lelki egészség, a kultúra és művelődés, az alkotás, a tanulás, valamint a kreatív kikapcsolódás és a sportolás lehetőségét. A programon keresztül az önkormányzat támogatást kíván nyúj-tani a 60 év felettieknek a közéletben való aktív részvételhez, az időskorúak érdekeinekér-vényesítéséhez, az idősödésről alkotott kép megváltozásához valamint a generációk közötti jobb kapcsolat kialakításához.

Az Újbuda 60+ programban eddig 6000 kerületi idős ember igényelte azt a kedvezménykár-tyát, amellyel a legtöbb szolgáltatáshoz hozzáférhet, és amely számos kerületi boltban vásár-lási kedvezményt biztosít. A Kedvezménykártyához a közeljövőben ingyenes e-mail cím is tartozik majd.
A 60+ keretében több új sportágat is kipróbálhattak az érdeklődők, olyanokat, amelyeket 60 vagy akár 70 évesen is el lehet kezdeni, ezek közül a legnépszerűbb a botos gyaloglás, azaz a nordic walking Sok idős ember veszi igénybe a konditornát, valamint a számítógépes tanfo-lyamokat is.

2009. szeptember 28-án - az Idősek Hete keretében, amellyel Újbuda az október elsejei Idő-sek Világnapját köszönti - nyílt meg az Újbuda 60+ Klub és Programközpont. A központ olyan szolgáltatásokat nyújt, mint a kedvezményes színházbérletet biztosító Színházjáró Kártya, vagy az Idősek Akadémiája, de helyet biztosít a közösségfejlesztő munka keretében megala-kuló közösségeknek is.

Szeptember 29.-én konferencia keretében ismertette a kerület annak a kutatásnak az ered-ményét, amely elsőként Magyarországon az idősek aktivizálhatóságát, a welness, a szórakoz-tató, vagy az ismeretterjesztő programok iránit érdeklődését mérte. A kutatás eredményei megismerhetők a www.ujbuda.hu/60 plus oldalon.

Újbuda idősügyi programjával vezető partnere egy Európai Uniós együttműködésnek, a Q-AGEING projektnek, amelyben 5 ország 9 intézménye, önkormányzata megoldási javaslato-kat dolgoz ki az európai döntéshozóknak arra a kérdésre, hogy miképp lehet javítani az idősek helyzetét az egyre öregedő Európában.

2009. 10. 10.

kapcsolódó hír

 

vissza

 


Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fórfum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR