logo

Életmentő percek

már csak 7 napig, február 28-ig lehet szavazni a mentőállomásokra
legtöbb szavazatot elért nyolc mentőállomás negyedmillió forintos különdíjban részesül.

A mentők munkáját támogató országos kampány, a „Segíts okosan!” idén január 28. és március 17. között került meghirdetésre. A program legfőbb célja, hogy a hazai utakon futó mentőautók mindegyikét defibrillátorral lássa el, illetve bővítse az emberek életmentéssel kapcsolatos ismereteit. A www.segitsokosan.hu weboldalon rövid filmek révén mutatja be a legfontosabb, adott esetben életmentő tudnivalókat, teendőket.

A kampány ideje alatt március 17-ig a szervező 17 márkájának minden értékesített terméke 1Ft-tal támogatja az Országos Mentőszolgálatot, amely az így összegyűlt adományt defibrillátorok beszerzésére fordíthatja.
Az életmentő készülékek szükségességét legjobban az a szomorú tény bizonyítja, hogy Magyarországon naponta hetvenen, évente 25 ezren halnak meg hirtelen szívmegállás következtében, csaknem háromszor annyian, mint az Európai Unió többi tagországában.

ujraelsztes

„Hirtelen szívmegálláskor a defibrillátor használata bizonyos esetekben akár 70%-kal növelheti a túlélés esélyét. Ezért kiemelten fontos, hogy az összes mentőautóban legyen ilyen készülék, hogy munkatársaim minél nagyobb eséllyel végezhessenek sikeres újraélesztést.” – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kommunikációs és PR igazgatója.

Az 1 Ft-ok gyűjtésével párhuzamosan a hazai mentőállomások is versenybe szálltak.
A www.segitsokosan.hu weboldalon „Az én mentőállomásom” menüpontra kattintva, vagy SMS-ben a nem emeltdíjas +36-20/552-4557 telefonszámon lehet szavazni a mentőállomásokra 2010. február 1 és 28. között, azaz még 7 napig. A verseny zárását követően a nyolc, csoportonként legtöbb szavazatot összegyűjtő mentőállomás egyenként negyedmillió forintos különdíjban részesül, amelyet a győztesek az állomás fejlesztésére, korszerűsítésre fordíthatnak.

Ugyancsak a „Segíts okosan!” program részeként az Unilever az OMSZ közreműködésével az ország számos pontjára ellátogat. A program 60 állomásos roadshow keretében az ország számos pontjára ellátogat, azon belül öt kiemelt helyszínen: a budapesti, a budaörsi, a debreceni, a szegedi és a pécsi Tesco hipermarketekben – egész napos programokkal, életmentő bemutatókkal, életmentéssel kapcsolatos tanácsadással, OMSZ kiállítással, és nyereményekkel várják az érdeklődőket.

A „Segíts okosan!” program további részletei, az akcióban meghirdetett termékek listája, a mentőállomások versenye, illetve a roadshow időpontjai és helyszínei a www.segitsokosan.hu weboldalon találhatóak.

2010. február 22.

vissza

Megoszt!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fórum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR