logo

Az önkéntes egészségpénztárak is szeretnének megjelenni a kötelező biztosítás piacán.

A Stabilitás Pénztárszövetség és az Orszégos Egészségpénztárak Szövetsége által tartott keddi Budapesti sajtótájékoztatón  elhangzottak szerint az önkéntes egészségpénztárak szeretnének megjelenni a kötelező biztosítás piacán.

Bolvári László, az Egészségpénztárak Országos Szövetségének elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az önkéntes egészségpénztárak tagsága 2007-ben elérte a 750 ezer főt, ezzel bevételük 45 milliárd forint, szolgáltatási kiadásaik 35-40 milliárd forintot értek el. A pénztárak több tízezer szolgáltatóval állnak szerződésben. Az egészségügyi lakossági magánkiadások idén elérik, vagy meghaladják a 400 milliárd forintot - hangsúlyozta az elnök.

Studniczky Ferenc, az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az önkéntes egészségpénztárak már tíz éve működnek. Ennyi idő alatt komoly szakmai háttérrel rendelkeznek, és szakértői tudással rendelkeznek, amivel élni kell az alakuló új biztosítási rendszerben.

Lehoczky László, az MKB Egészségpénztár IT elnöke, a Stabilitás Pénztárszövetség tagja hozzáfűzte hogy az egészségpénztárak működésük alatt gyakorlatot szereztek a változásokhoz történő alkalmazkodásban is, és mint mondta, az elkövetkező évtizedben mindenképpen növekedni fog a magánfinanszírozás az egészségügyben, így növekszik a kiegészítő biztosítások szerepe is. Ezen belül megnő az önkéntes egészségpénztárak szerepe.
A már működő önkéntes egészségpénztárak minden tagjuk után folyószámlát vezetnek, és csak számla ellenében fizetik ki a tagok által igénybevett különböző szolgáltatásokat, így a számla alapján számolnak el az egészségügyi szolgáltatókkal.

Váradi Péter, az AXA Egészségpénztár ügyvezető igazgatója szerint a kiegészítő pénztáraknak lehet fontos szerepük a reformfolyamatban, de csak a kötelező biztosítás rendszerének kialakítása után. Váradi Péter szerint a növekedő lakossági magánkiadások kockázatcsökkenésnek az elkövetkező években két módja lehet. Az egyik a biztosítás, a másik az előtakarékosság. Ehhez azonban szükséges, hogy a jelenlegi adókörnyezet lehetőleg ne változzon. E mellett a tagok befizetéseire adókedvezmények bevezetését javasolta. Úgy vélte, nagyobb súlyt kellene kapjanak a megelőző programok, de ehhez jogszabályváltozásokra van szükség. A szolgáltatás-szervezésben is nagy szerepe lehet a jövőben a kiegészítő egészségpénztárak. A jelenlegi jogszabályi környezetben nem tisztázott, hogy a kiegészítő egészségpénztárak milyen módon vehetnek részt az alapításban. Erről tárgyalásokat szeretnének kezdeményezni a döntéshozókkal, és szeretnék elérni, hogy engedélyezzék a kiegészítő pénztáraknak hogy tagtoborzást végezhessenek kötelező pénztárak részére.

Ai.
2007.10. 30.

vissza...

 


Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fórum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR