|
Május első vasárnapján minden gyermek és felnőtt az édesanyját köszönti. Ez a nap csak az övék, őket ünnepeljük. Akár mellettünk van, akár távol tőlünk, minden percben félt és óv, dicsér, megszid, ha kell támogat vagy eltilt, de bármit is tesz, szeretetből teszi. Vannak napok az évben, amikor nem sikerül jónak lennünk, amikor bánatot okozunk neki, amikor elfelejtünk figyelni rá, de van egy nap, amiről sosem feledkezhetünk meg. Május első vasárnapja, ekkor köszöntjük az Édesanyákat.
Magyarországon 1925-ben a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt tartotta az első ünnepet, a májusi Mária-tisztelet hagyományaival összekapcsolva. 1928-ban már miniszteri rendelet sorolta a hivatalos iskolai ünnepélyek közé az Anyák napját.
Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére.
Angliában az 1600-as években, a kereszténység elterjedésével, az ünnep vallási színezetet is kapott. Akkoriban a húsvétot követő negyedik vasárnapon, az anyák vasárnapján tartották az édesanyák ünnepét. A családjuktól messze dolgozó szolgálók szabadnapot kaptak, hogy hazamehessenek, és a napot édesanyjukkal tölthessék. A látogatás előtt külön erre a napra elkészítették az anyák sütijét, az édesanyák számára.

Az Egyesült Államokban először 1872-ben ünnepelték meg Bostonban az anyák napját, Julia Ward Howe segítségével.
1907-ben a philadelphiai Anna M. Jarvis próbálta az anyák napját nemzeti ünneppé nyilváníttatni. Az ünnepet május második vasárnapjára tűzte ki, elhunyt édesanyja emlékére. Rengeteg időt és energiát szánt arra, hogy az ünnepet előbb állami, majd nemzetközi ismertségűvé tegye. Jarvis a célját 1914-ben érte el, amikor Woodrow Wilson amerikai elnök a napot hivatalos ünneppé nyilvánította.
A legtöbb országban ez az ünnep májusra, ezen belül a legtöbb helyen május második vasárnapjára esik.
február második vasárnapja: Norvégia
március 8.: Afganisztán, Bulgária, Szerbia
március 21., a tavasz első napja: az arab világ legtöbb országa (pl. Egyesült Arab Emirátusok, Egyiptom, Irak, Kuvait, Libanon, Szaúd-Arábia)
május első vasárnapja: Dél-afrikai Köztársaság, Litvánia, Magyarország, Portugália, Spanyolország, Románia
május második vasárnapja: Amerikai Egyesült Államok, Ausztria, Ausztrália, Belgium, Brazilia, Chile Ciprus Csehország, Dánia, Észtország, Finnország, Görögország, Hollandia, Japán, Kanada, Németország, Olaszország, Peru, Svájc, Szlovákia, Tajvan, Törökország,
május 10.: Latin-Amerika legtöbb országa (pl. Guatemala és Mexikó), Hongkong, India, Malajzia, Pakisztán, Szingapúr
május 26.: Lengyelország
május utolsó vasárnapja: Franciaország, Marokkó, Svédország
június második vasárnapja: Luxemburg
október harmadik vasárnapja: Argentína
december 8.: Panama
Más ünnephez kapcsolódik:
Egyesült Királyság (Anglia): az itteni anyák napja (Mother's Day) a Nagyböjt negyedik vasárnapjára esik. A Mothering Sunday nevű vallásos ünnepből alakult ki, amely eredetileg nem kapcsolódik a mai anyák napja ünnephez.
India: a nyugati hatásra átvett május 10-i anyák napja mellett megtartják a Durga Puja nevű, októberi tíznapos ősi hindu anyák ünnepét is.
augusztus 12.: Thaiföld - Sirikit királynő születésnapja
Anyák napja alkalmából ezzel a kis verssel köszöntünk minden édesanyát:
Anyám
Anyám könnye fürösztgetett
Ha az élet beszennyezett.
Az öröme napsugár volt,
Rajta volt az egész égbolt.
Az o nyelve, anyanyelvem,
Az én élő örökségem,
Édesanyám én szeretlek,
S ma is szívből köszöntelek.
ai.
Forrás: wikipédia.hu
08. 05.02.
|