|
Életmentő adomány tizenkétezer emberéletért -
Már a mentőben is a legkorszerűbb ellátást kapják az infarktusos betegek
A Sanofi-Aventis/Chinoin, hazánk legnagyobb gyógyszergyártója húszmillió forint értékű életmentő gyógyszert adományozott az Országos Mentőszolgálatnak, így az akut koronária szindrómában szenvedő betegek a kórházba érkezés előtt a szakmai protokoll szerinti legkorszerűbb kezelésben részesülnek. „Az gyógyszeradománynak köszönhetően az „életmentő” készítmény mostantól százötven eset és rohamkocsiban lesz készleten. Éves szinten ez tizenkétezer infarktusos betegnek ad jóval nagyobb esélyt a túlélésre.” – nyilatkozta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője.
Az infarktus bármikor, bármilyen helyzetben kialakulhat. A Mentőszolgálatot évente mintegy tizenkétezer erős mellkasi fájdalommal küzdő beteghez riasztják. Magyarországon a statisztikák szerint a vezető halálok a szív- és érrendszeri megbetegedés. Az esetlegesen kialakuló szövődmény súlyosságát alapvetően meghatározza, hogy a beteg milyen hamar jut ellátáshoz. Már a mentőben megkezdett ellátással nő a beteg túlélési esélye, rövidülhet a felépülési idő, csökkenhet a szövődmény kialakulásának kockázata.

A Sanofi-Aventis/Chinoin elkötelezett a szív- és érrendszeri betegséggel küzdők hatékony kezelése mellett. Ezért a cég (több más kezdeményezése mellett: a motoros mentők, és az általános- és középiskolai Országos Elsősegély Ismereti Verseny szponzorálása) húszmillió forint értékű vérrögképződést gátló készítményt ajánlott fel az Országos Mentőszolgálatnak, melynek felszereltsége, színvonala nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő. Az átadott készítmény kizárólag sürgősségi felhasználásra alkalmas és több mint egy évre elegendő. Ez a mennyiség Törökbálinton teljes lakosságának elég lenne.
„A kardiovaszkuláris problémával sújtott beteg mielőbbi szakmai protokoll szerinti kezelése gazdasági szempontból is rendkívül fontos, ugyanis ezáltal csökken a gyógyulási idő, melynek következtében redukálódnak a társadalombiztosítás költségei is. A sanofi-aventis/Chinoin e kezdeményezésével is a magyar egészségügy korszerűsítését és a magyarok egészségi állapotának javítását kívánja szolgálni.” – hangsúlyozta Frédéric Ollier, hazánk legnagyobb gyógyszergyárának vezérigazgatója az ünnepélyes átadáson.
Az Országos Mentőszolgálat százötven eset és rohamkocsiján diplomás mentőtisztek vagy orvosok dolgoznak. A Mentőszolgálat életében egyébként ritka nagyértékűnek számító adomány hozzásegíti a felsőfokú végzettséggel rendelkező személyzetet, hogy ezentúl országszerte tudja biztosítani az infarktusos betegek legadekvátabb kezelését már a mentőkocsiban is.
A szakmai protokoll szerint a Plavix kombinált terápiában a leghatékonyabb kezelésnek számít akut koronária szindrómás betegeknél, ezért azt „életmentő gyógyszerként” tartják számon.
Akut koronária szindróma (ACS)
ACS néven foglaljuk össze az instabil angina pectorist, a kialakulóban lévő és a definitív szívizomelhalást. Megkülönböztetünk ST-elevációval járó ACS-t (STEMI), illetve ST-
elevációval nem járó (NSTEMI) heveny coronaria-szindrómát. A közös mechanizmus az atheroscleroticus plakk rupturája vagy eróziója miatt létrejövő thrombosis és disztális embolizáció. Szívinfarktus akkor diagnosztizálható, ha a biomarkerek az akut myocardialis ischaemia klinikai tünetei mellett emelkedett szintet mutatnak. A sürgősségi ellátás szempontjait illetően fontos a korai szakban készített EKG-felvételen az ST-eleváció jelenléte vagy hiánya. Az ACS kezelésének alappillére a thrombocyta-aggregáció gátlás.
Az egyik alapgyógyszer az acetilszalicilsav (ASA), mely a ciklooxigenáz bénítása révén gyorsan és tartósan gátolja a vérlemezkék aggregációját. Az ASA-t kombinálni kell klopidogréllel (Plavix), mert ez teljesebb thrombocyta-aggregáció gátlást eredményez. Az ACS minden formájában, beleértve a stentimplantációt is a klopidogrél/ASA kombináció kötelezően alkalmazott standard kezelés. A legújabb európai kardiológiai irányelvek a fenti két gyógyszer kombinációjának adását az ACS minden formájában egy évig ajánlják.
A szív- és érrendszer betegségei Magyarországon
Hazánkban a kardiovaszkuláris betegségek vezető haláloknak számítanak, 2008-ban a halálozások több mint fele (52%) a szív- és érrendszer kórságai miatt következtek be.
Keringési rendszer betegségei által bekövetkezett halálozás megyei bontásban

A tabletta a vérlemezkék ellen ható gyógyszerek csoportjába tartozik, fő hatóanyaga pedig a klopidogrél. A készítmény meggátolja vérlemezkék véralvadáskor összetapadjanak, így csökkentik a vérrögképződés lehetőségét, vagyis a trombózist. A Plavix alkalmazásának célja a trombusok megakadályozása az elmeszesedett artériákban, ezáltal meggátolva az aterotrombotikus események - mint a szélütés, szívroham vagy halál – kialakulását. Magyarország legnagyobb forgalmú készítménye, amely világszerte 90 millió beteg életminőségét és életkilátásait tette jobbá. A 2003-ban az Év Gyógyszerének választott Plavix több tízezer beteg esetében az egyetlen lehetőség arra, hogy hatásos profilaxisban kezelésben részesüljenek, amennyiben bármilyen okból az egyéb terápiaprofilaxis lehetetlen, vagy hatástalan. Ezen túl a Plavix részben magyar sikertörténet, hiszen a kifejlesztése részben a Chinoin magyar tudósainak munkáját dicséri, továbbá a hatóanyag (API) gyártása is a magyar telephelyen történik.
Országos Mentőszolgálat
Az Országos Mentőszolgálat 1948. május 10.-én alakult meg. Fő feladata az életmentés az ország egész területén. Szervezeti elődei a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület, valamint a Városok és Vármegyék Önkéntes Mentő Egyesülete voltak, melyek nyomdokain haladva az OMSZ országosan egységes rendszert alakított ki, megteremtve a működtetés szervezési, oktatási és elméleti hátterét.
A betegellátás színvonalának fejlődése világviszonylatban is büszkeségre okot adó újításokon, módszereken, elveken és eljárásokon keresztül valósult meg. Ilyen újdonság volt többek között az 1954-ben rendszerbe álló Rohamkocsi, az 1956-ban megalakuló Mentőkórház, az 1958-ban meginduló szervezett légi mentés is. 1963-ban megtörtént az első sikeres helyszíni újraélesztés, 1972-ben az első helyszíni pacemaker-kezelés. 1989-ban az OMSZ összes esetkocsiját defibrillátorral szerelték fel, napjainkban pedig a mentőápoló által is biztonságosan használható „félautomata” készülékek beszerzése folyik.
Az Országos Mentőszolgálat ma is egységes szervezetként működik. Az ország 228 mentőállomásán 7000 mentődolgozó tevékenykedik. Az elmúlt évben az OMSZ mintegy egymillió esetben nyújtott segítséget, és több ezer emberéletet mentett meg.
A sanofi-aventis/Chinoin
A sanofi-aventis/Chinoin Magyarország vezető gyógyszergyártója és élen jár a szív- és érrendszeri betegségekkel kapcsolatos készítmények fejlesztésében. Olyan százezrek életminőségét javító készítmények fűződnek a vállalathoz, mint a Plavix, valamint a hipertóniaellenes gyógyszerei: Aprovel, Coaprovel és a Tritace. A vállalatcsoport nemcsak a hazánk vezető halálokának tekinthető kardiovaszkuláris betegségek kezelésében, de megelőzésében is döntő szerepet vállal: Az ingyenes tanácsadást és szűréseket végző EgészségVonatnak több mint 25.000 látogatója volt és összesen 120.000 ingyenes vizsgálatot végeztek el a felkészült rezidensek, nővérek. Ezen felül a vállalat számos egyéb, az egészség megőrzésére fókuszáló programot támogat társadalmi felelősségvállalása keretében, beleértve a nemrégiben kórházaknak ingyenes betegágyakat juttató „Megágyazunk a színvonalas betegellátásnak” kezdeményezést vagy a munkavállalók egészségmegőrzésére irányuló „Egészség Chartát”.
vissza...
|