logo

 

Hatszáz árvízkárosult család kapott célzott adományt a Vöröskereszttől
Csúcsot döntött az adakozási kedv

 

arviz_2010

Célzott, a kijelölt családok számára személyesen átvehető tárgyi adományt osztott szét a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete két településen: Edelényben és Szendrőn. Az adományokat a kiemelkedően nagyszámú felajánlásokból fedezi a fővárosi szervezet.

A helyi önkormányzatok, valamint a helyi Vöröskereszt szervezettől kapott információ alapján állította össze a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete az árvízkárosult családok listáját. Így célzottan a rászorulók juthatnak a tartós élelmiszer, tisztító- és tisztálkodó szerekből álló dobozokhoz. Edelényben és Szendrőn élő hatszáz család számára lakcímkártya felmutatása után kerültek kiosztásra a leszállított adományok. A dobozokon felül háromszáz mobil ágyat vitt a budapesti Vöröskereszt a három településnek az IKEA adománya jóvoltából, valamint fertőtlenítőszereket, takarókat, ágyneműt a Szikszói Kórháznak az ORFI Kórház adományából.

A fővárosi Vöröskereszt szerint a magán- és a céges adományozó kedv egyaránt csúcsot döntött az utóbbi hetekben. A szervezet által működtetett Mikulásgyártól eltérően most sokkal nagyobb számban jelentkeztek a céges adományozók. Sok helyütt a vállalati donáción felül, a vállalat munkatársai – mint magánszemélyek – még külön is gyűjtést szerveztek a munkahelyi kollektívákban. Sokan ajánlják fel szaktudásukat a segítségnyújtáshoz. Jelentkezett építőiparban dolgozó szakember, pszichológus, fuvarozó, valamint jellemző a vállalati önkéntességnek az a formája, hogy különböző vállalati csoportok jelentkeztek a fertőtlenítési, helyreállítási munkálatokban való segítségnyújtásra.

A Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete az árvízi védekezés során összesen 58 fővel vett részt Borsodban a lakosság kitelepítésében, befogadóhelyek üzemeltetésében, a lakosság ellátásában, valamint a mentésben részt vevő hivatásos szervek ellátásában.

2010. július 20.

 

 

vissza a kezdő lapra vissza a cikkekhezMagazin Hasznos

| More

cimkék:  

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fórum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR