logo

 

A Richter a legelismertebb vállalat hazánkban

gyogyszer


A legnagyobb magyarországi vállalatok reputációs rangsorát felállító vizsgálatban a Richter Gedeon Nyrt. lett az első, amely azt jelenti, hogy a legelismertebb vállalat Magyarországon. A második helyen az Audi, a harmadik helyen a MOL végzett.

A B&P Braun&Partners&Partners Reputation által végzett 40 nagyvállalatot érintő kutatás olyan tényezőket vett alapul, mint a hitelesség, a vezetés, a vállalati polgárság, az elismertség és az érzelmi közelség. Az idei felmérésből kiderült, hogy a lakosság számára egy vállalat megítélésénél a hitelesség a legfontosabb tényező.

Ennek tekintetében a Richter számára különösen elismerő az első hely, hiszen a Társaság stratégiájának alappillére a transzparens működés, az átlátható vállalatirányítás. Ezt az eredményt annak is köszönheti, hogy kiemelten fontosnak tartja az etikus üzleti magatartást, illetve a folyamatos és korrekt párbeszédet a vállalat érintettjeivel.

Egészségnevelő-, felvilágosító- és szűrőprogramjaival aktívan részt vesz a lakosság egészségének javításában. Számos saját maga által létrehozott és támogatott alapítványon keresztül támogatja a hazai természettudományos oktatást, illetve az egészségügyet. A Richter hazánkban közel ötezer embernek ad munkát. A cég kiváló megítélésében bizonyára az is szempont, hogy a vállalat társadalmi szerepvállalásának fontos része a dolgozók megbecsülése és elismerése, a korrekt bánásmód.

2010. június 10.

 

 

vissza a kezdő lapra vissza a cikkekhezMagazin Hasznos

| More

cimkék:  

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fófum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR