|
A Magyar Rákellenes Liga következetesen figyelemmel kíséri a daganatos betegek ellátását. Felvilágosító kampányainknak köszönhetően a betegek és hozzátartozóik mindinkább megértik a centrumok létjogosultságát. Az elmúlt időszak eseményei világossá tették az érintettek számára, hogy célszerűbb olyan helyen kezeltetni daganatos betegségüket, ahol annak gyógyítására megvannak a megfelelő személyi és tárgyi feltételek, ahol napi szinten gondoznak onkológiai betegeket.
A Magyar Rákellenes Liga ebben vállalt szerepét, a felvilágosító kommunikációját tudatosan végzi. Az „edukált” beteg rendkívül fontos a gyógyulás folyamatában, hiszen tudatosan képes aktív részesévé válni a kezeléseknek.. A megnövekedett információ dömpingben nehéz az eligazodás, sokan visszaélnek a daganatos betegek szorult helyzetével, kihasználva „csodavárásukat”, lehetőségeink szerint ebben a témakörben is megpróbálunk hiteles adatokkal szolgálni a betegeknek.
A Liga kiegészített stratégiájában megfogalmazta, hogy nyitni kell az emlő és a méhnyak rákbetegek mellett más daganattal küzdő betegek érdekében is.
Hazánkban évente mintegy 1000 új limfómás megbetegedést fedeznek fel. A betegség krónikus lefolyású, tünetei nem látványosak és más, kevésbé súlyos betegségekben is előfordulnak. Ez a kór azok közé a tumoros megbetegedések közé tartozik, amelyekről az emberek rendkívül keveset tudnak. Pedig oda kell figyelni rá, mert a limfómák előfordulási gyakorisága világviszonylatban és hazánkban is emelkedett és a korán felfedezett betegség könnyebben és teljesen meggyógyítható.
A siker érdekében azonban nagyon fontos, hogy a betegek minél előbb eljussanak az ország valamelyik haematológiai centrumába! A legkorszerűbb kezelésekhez elsősorban az ország haematológiai centrumaiban juthatnak hozzá, ahová a háziorvos éppúgy beutalhatja őket, mint a belgyógyász, vagy a haematológus szakorvos.
Az első lépést azonban a betegeknek többnyire magunknak kell megtenni: ha makacsul tartja magát egy nyirokcsomó duzzanat, vagy túl sokáig jelentkeznek a fentiekben említett panaszok: feltétlenül orvoshoz kell fordulni! Ne feledjük: az időben felismert betegség kezelhető. A betegnek ismerni kell a kezelés lehetőségeit, azok eredményességét és mellékhatásait. Világosan kell látni, hogy mellékhatásmentes kezelés nincs, és sokszor a legeredményesebb kezelés átmeneti kellemetlenségek sorával jár. A tünetmentes betegek egy részét nem kell kezelni, de kontrollálni igen. Másokat és más betegségeket viszont igen, tehát a variációk száma határtalan.
Egyre sürgetőbb igény mutatkozott a limfómás betegek körében, hogy betegtársaikkal rendszeresen találkozhassanak, beszélgethessenek, és orvosaiktól érdeklődhessenek az őket érintő kérdésekről. Ezért Budapesten az Országos Onkológiai Intézetben megalakítottuk Limfóma Klubunkat.
Országos Onkológiai Intézet
1122 Budapest Ráth György u. 7-9.
14-es épület, Tükörterem, fszt.
Több évtizedes tapasztalat Magyarországon és külföldön, hogy a betegek, a hozzátartozók és minden érdeklődő számára hasznos, ha rendszeresen találkozhatnak, beszélgethetnek olyan társakkal, akiknek hasonlóak a problémáik, ugyanazt élték, vagy élik át.
A Magyar Rákellenes Liga 2007 decemberében alapította meg Májrák Tagozatát. A májrák hosszú ideig tünetmentes, így gyakran véletlenül, például egy hasi ultrahang vizsgálatot követően ismerik fel. Ám az előrehaladottabb májráknak sincs egyértelmű tünete, ugyanis a krónikus májgyulladás vagy a májzsugor is okozhat hasi fájdalmat, feszítő érzést a has jobb oldalán, esetleg sárgaságot, lábdagadást, vizenyőt a hasüregben, étvágytalanságot, jelentős testsúlyvesztést, hőemelkedést, éjjeli izzadást.
A máj rosszindulatú daganata akkor gyógyítható meg véglegesen, ha korai stádiumban - mielőtt a máj állományában, vagy a környéki nyirokcsomókra, illetve más szervekre továbbterjedt volna - felismerik. A gyógyuláshoz azonban fontos a beteg jó általános állapota, és az, hogy a máj működése megfelelő legyen. Ez a sebészi beavatkozás feltétele, amelynek során a daganatos gócot, a körülvevő májszövettel együtt eltávolítják. Amennyiben a daganat a májlebenyben keletkezik, úgy azt teljes egészében kioperálják. A megmaradt, egészséges májszövet ugyanis pótolni tudja a kiesett részek működését. Ilyen műtét azonban csak a májrákos betegek 10 százalékánál végezhető el, s tapasztalatok szerint a májátültetés is kevés betegnél végezhető el.
Így került sor a primer májrákkal küzdő betegekért való teendőkre. Köztudott, hogy a májrák nehezen gyógyítható, de éppen a korai szakaszban van rá lehetőség. Műtéttel, egyéb beavatkozással és nem utolsó sorban az erre a betegségre megjelenő új gyógyszerrel. De hol van az a hely, ahol a tapasztalattal együtt mindez megvan? Az orvosok támogatásával megtörténtek az első lépések. Reméljük, a rövid időn belül létrejövő konszenzus kijelöli a betegutat, összeáll egy használható és ajánlható listája a hepatológus-onkológus szakembereknek.
Tenni kell a tüdőrák halálozás megállítására is. Ehhez nem elegendő az orvos, a jó ellátás, az új gyógyszeres kezelés. A társadalomnak kell összefogni, hogy segítsük, támogassuk mindazokat, akik nem tudnak a saját egészségük érdekében tenni. Sokszor a szándék megvan, de az akarat gyenge. A szenvedélyekből adódó kockázatok makacs tények. Segítsük a leszokásban az embereket! 2007. szeptember 15-én, szombaton, 10 órai kezdettel, több mint 800 érdeklődő részvételével megvalósult „Célkeresztben a tüdőrák” Egy séta a megelőzésért és a gyógyításért! elnevezésű rendezvény. A sétát, hagyományteremtő céllal a Magyar Rákellenes Liga és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság Onkopulmonológiai Szekciója szervezte.A rendezvényen onko-pulmonológusok, tüdő gyógyászok tartottak felvilágosító előadásokat, és a média neves képviselői nyilatkoztak Magyar Attila műsorvezető kérdéseire válaszolva arról, hogy ők, mit tudnak a tüdőrákról.
A rendezvény célja, hogy az egészséges emberek figyelmét felhívjuk a tüdőrák népegészségügyi fontosságára, a korai felfedezés jelentőségére. Célunk továbbá, hogy az onkológiában zajló forradalmi változásokról a tüdőrák kezelésében is elérhető célzott biológiai terápiákról eljussanak az információk az érdeklődőkhöz, érintettekhez.
Magyarországon évente 10.000 ember betegszik meg tüdőrákban és 8000 ember meg is hal meg ebben a betegségben. Ezzel a számmal sajnos miénk a szomorú világelsőség.
A betegeknek és hozzátartozóiknak ismerniük kell a lehetséges legkorszerűbb kezelési módokat, s ahhoz hozzá is kell, hogy jussanak.
A betegek bármilyen a rákbetegséghez kapcsolódó kérdéssel fordulhatnak a Magyar Rákellenes Ligát a 06-80-505-675-ös ingyenesen hívható információs telefonszámon.
Dr. Vasváry Artúrné
Magyar Rákellenes Liga
elnök
|