|
|
25 millió forintos műszertámogatás a gyermekek teljes életéért
8 egészségügyi intézmény részesülhet a segítségből
A K&H Csoport kihirdette a K&H gyógyvarázs pályázatának idei nyerteseit. Az idén 101 db pályázat érkezett. A szakmai zsűri közreműködésével döntés született arról, hogy 2009-ben a K&H gyógyvarázs gyermek-egészségügyi program keretében 8 intézmény részesülhet az összesen 25 millió forint értékű eszköz- és műszertámogatásból. A K&H Csoport a magyar gyermekegészségügy elkötelezett támogatójaként hatodik éve országos műszerpályázat során teszi lehetővé, hogy a rászoruló gyermekgyógyító intézmények és mentőállomások orvosai és ápolói létfontosságú műszerekhez és gyógyító eszközökhöz juthassanak, így azok a pontos diagnosztika segítségével tudják meghozni okos döntéseiket. A K&H gyógyvarázs az elmúlt hat évben a mostani támogatással együtt, több mint 260 millió forinttal támogatott 83 intézményt, gyermekgyógyászati- és mentési eszközök vásárlásával. Ebből 150 millió forintot pályázat útján ítélt oda. A K&H így kíván tenni azért, hogy a jelen és a jövő társadalmának tagjai teljes életet élhessenek.
„A K&H gyógyvarázs idén iskoláskorba lépett: hatodik alkalommal hirdettük meg műszerbeszerzési pályázatunkat gyermekgyógyító intézmények számára, hogy anyagi támogatást nyújtsunk azoknak az intézményeknek, amelyek nem rendelkeznek megfelelő eszközparkkal a gyermekek gyógyításához, mentéséhez. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a civilszférából érkező támogatások nélkül az egészségügyben – főleg a jelenlegi gazdasági helyzetben – szinte lehetetlen egyről a kettőre lépni. Az intézmények fenntartása mellett, a fejlesztés, az eszközparkok bővítése és korszerűsítése – legyen szó életmentő műszerekről, vagy éppen további kutatásokat segítő eszközökről – támogatások segítségével valósítható meg. A K&H Csoport egész országot átfogó gyermek-egészségügyi programja a fővárost és a vidéket azonos arányban igyekszik segíteni, odafigyelve arra, hogy a nagyobb kórházak mellett a kisebb gyermekgyógyító intézmények is részesüljenek a támogatásból. Igyekszünk az egészségügy valódi igényeire válaszolni, ezért az idei évtől a korábbi évek nyertesei újra műszertámogatásban részesülhettek oly módon, hogy minden nyertes intézmény három évvel később (2 pályázati ciklus után) újra a támogatottak között szerepelhet” – mondta el Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs igazgatója.
„Az előző évekhez hasonlóan az idei pályázat során is megjelöltünk egy gyermek-egészségügyi területet, amelyet kiemelt – de nem kizárólagos – figyelemben részesítünk a bírálás során. Idén ez a terület a csecsemő,- és gyermekrehabilitáció (mozgás rehabilitáció, neurológiai rehabilitáció, pszichiátria rehabilitáció, szenvedélybeteg rehabilitáció) volt. A 101 beérkezett pályázatból, a zsűri 99-et bírált el. Az intézmények
visszajelzései és az idei beérkező pályázatok kimagasló száma egyértelműen mutatja, hogy a K&H gyógyvarázs a gyermekegészségügy valós igényeire fókuszáló, az orvosszakmai igényeknek megfelelő támogatást ad. Az elbírált pályázatok mindegyike megfelelt a pályázati feltételeknek, a zsűri szinte az összes kérelmet szakmailag indokoltnak és támogatásra érdemesnek ítélte. Idén összesen 19 budapesti és 80 vidéki gyermek-egészségügyi intézmény illetve mentőállomás közül választotta ki a zsűri a nyertes pályázókat, és 8 intézmény között osztotta el a támogatásra szánt 25 millió forintot, amely így az ország 7 megyéjében segíti az orvosok és az ápoló személyzet munkáját” – tette hozzá Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója.
„Gyermek- és serdülőpszichiátriai osztályunkon a legkülönbözőbb gyermekpszichiátriai betegségekben szenvedő gyermekeket kezeljük. A gyógyítás fontos pillérjét jelenti osztályunkon a pszichoterápia és pszichés rehabilitáció. Osztályunkat országos szinten is kiemelten sok evészavaros (főleg anorexia nervosában szenvedő) illetve más pszichoszomatikus betegségben érintett gyermek és családja keresi meg. Másik fő profilunk az eltérő fejlődésű gyermekek diagnosztikája és utánkövetése. Ezért sok gyermek érkezik autizmus spektrum zavar gyanújával osztályunkra. A pályázaton elnyert eszközök, korszerű pszichológiai tesztek a korrekt diagnózisalkotásban segítenek. A gyermekek fejlesztését megelőző állapotfelméréshez szükséges speciális vizsgálóeszközöket is a pályázat segítségével tudjuk beszerezni. A elnyert pulzoximéter az anorexia nervosa legsúlyosabb, kardiológiai komplikációinak időbeni észleléséhez nyújt segítséget. Ezekre az eszközökre már régóta szükségünk volt, de sajnos önerőből nem tudtuk beszerezni. Köszönjük betegeink nevében is a K&H gyógyvarázs támogatását” – mondta Dr. Pászthy Bea, a fővárosi nyertes intézmény, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika Gyermek- és Serdülőpszichiátriai osztályának vezető főorvosa.
a zsűri
Minden évben független zsűri bírálja el a beérkezett pályázatokat. A zsűribe válogatás feltétele a szakemberek felé, hogy jól ismerjék a magyar gyermek-egészségügy helyzetét és az ő segítségükkel a lehető legjobb helyre kerüljön a támogatás az adott évben. A szakmai bírálók munkáját idén is támogatta Barabás Éva, az RTL Klub műsorvezetője. 2009-ben két új taggal bővült a zsűri: Fazekas Kira a Ringier Women Network főszerkesztője és Markót Imre az Origo üzletág-igazgatója is csatlakozott.
a zsűri döntése alapján a K&H gyógyvarázs 2009. évi nyertesei
Város |
Intézmény |
Eszköz(ök) |
Érték |
Baja |
Bajai Városi Kórház Csecsemő- és Gyermekosztály |
1 db EKG, 1 db Holter vérnyomásmérő, 1 db Csecsemő- gyermek- felnőtt vérnyomásmérő beépített nyomtatóval, akkumlátorral, 1 db Masimo SpO2+PVI monitor, 1 db Walkease futópad, 1 db ultrahangos inhalátor, 3 db enuresis riasztó, 2 db Digitális csecsemő mérleg , 2 db apnoe alarm készülék |
2 638 885 |
Budapest |
Országos Mentőszolgálat |
80 db KIDDY biztonsági rögzítő rendszer és vákummatrac gyermekek és csecsemők részére |
4 970 400 |
Budapest |
SE ÁOK I. sz.Gyermekklinika- Gyermek és Serdülőpszichiátria osztály |
Pszichológiai diagnosztikai mérőeszközök, adaptált tesztek (részletek ld. pályázatban); 2 db Hordozható pulzoximéter, fejlesztő eszközök (neurológiai stimulációt elősegítő(részletek ld. pályázatban)) |
2 741 353 |
Debrecen |
Kenézy Kh.Rendelőintézet Egészségügyi Szolgáltató Kft |
1 db Hill-Rom Vest System 205 modell légúti váladék kiürítő rendszer |
4 375 000 |
Miskolc |
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház |
1 db gyógyászati kád beépített tangentorral
Tartozékok: állítható kádrövidítő, nagy teljesítményű örvényfürdő, P-20 fúvóka, 1 db kombinált elektroterápiás készülék multifrekvenciás UH fejjel, 1 db Tranzit fektetőszék, 1 db elektromos ápolási ágy (fa oldalkeret), 1 db járást segítő készülék |
4 975 000 |
Szekszárd |
Tolna Megyei Önk. Balassa János Kh. Gyermekosztály |
1 db Termi cardio-gép futópad Steeflex XT 7000 HRC |
731 000 |
Szentes |
Dr. Bugyi István Kórház |
a diagnosztikában és a tornateremben therapiásan használandó eszközök melyek a fejlődésneurológiai vizsgálathoz, a játék, kommunikáció, érzékszervek működése, finom motorika, koordináció megfigyeléséhez szükségesek. |
495 200 |
Székesfehérvár |
Fejér Megyei Sz György kh Újszülött-Csecsemő-Gyermeko. |
1 db terheléses EKG rendszer |
4 050 000 |
A 2009-es év zsűritagjai
-
Dr. Timár Krisztina, vezető főtanácsos, Egészségügyi Minisztérium (gyermekgyógyász-, urológus-, gyermeksebész szakorvos),
-
Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója,
-
Dr. Győri Erzsébet, az Egészséges Nemzetért Alapítvány kuratóriumi tagja,
-
Dr. Békefi Dezső, a Tatabányai Gyermekkórház Alapítója, nyugalmazott osztályvezető főorvos,
-
Barabás Éva, az RTL Klub műsorvezetője,
-
Fazekas Kira, a Ringier Women Network főszerkesztője,
-
Markót Imre, az Origo üzletág-igazgatója,
-
Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs üv.ig.
2009. 12. 12.
vissza
|
|
|