|
Az április 7-ei Egészségügyi Világnap alkalmából, a krónikus betegek tápláltsági állapotának javítása érdekében indított akciót a kórházi tápszerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó Numil Kft.
A márciusban kezdődött akció során két héten át több mint 100 liter tápszert bocsátottak a Nyírő Gyula Kórház Belgyógyászati Osztályának rendelkezésére.
A többek között krónikus betegek táplálására szolgáló tápszerek gyártásával és forgalmazásával foglalkozó vállalat az akcióval a betegek helyzetének javításán túl arra is fel kívánja hívni a figyelmet, hogy Magyarországon továbbra sem megoldott a kórházi kezeltek megfelelő minőségű táplálása, különösen a mesterséges táplálásra szorulók esetében. Ennek következtében az említett betegek körében a kórházi tartózkodás során az alultápláltak aránya rendszerint növekszik.
Jelenleg a szilárd ételek fogyasztására képtelen betegek az egészségügyi intézmények nagy részében a kórházak konyháiban előállított turmixot kapnak, mely nyers tojás, májkrém és egyéb élelmiszerek felhasználásával készül. Az így előállított keverék tápanyagtartalma sok esetben nem kielégítő, mindez lassítja a felépülés folyamatát, és növeli a kórházban töltött napok számát, ezzel jelentős többletköltségekkel terhelve az egészségügyet. A problémát jól jellemzi, hogy az akció kezdetén a tápszerekkel ellátott kórházi osztályon végzett tápláltsági állapotfelmérés eredménye szerint az ott kezelt betegek döntő többsége közepesen vagy súlyosan alultápláltnak bizonyult.
Az Egészségügyi Világnap alkalmából adományozott tápszerek olyan megoldást kínálnak a kórházak számára, mellyel nagymértékben javítható a betegek tápláltsági állapota, gyorsítható állapotuk javulása, és méltó körülmények biztosíthatóak kórházi kezelésükhöz – hangsúlyozta Dr. Katona Beatrix, a Numil Kft. ügyvezető igazgatója. Az akció keretében két héten át 480 doboz, azaz több mint 100 liter iható tápszerrel látta el az Egészségügyi Világnap alkalmából a Numil Kft. a Nyírő Gyula Kórház I. és II. Belgyógyászati Osztályát. A vállalat társadalmi szerepvállalása keretében indított akció során elvégezték a betegek tápláltsági állapotfelmérését is.
2008. 04. 07.
vissza... |