logo

 

Idén harmadszor indult el Az Év Orvosa pályázat 2009 – Astellas Díj az orvosi hivatás megbecsüléséért

A Tegyünk Az Egészségünkért Alapítvány hagyományteremtő jelleggel rendezte meg 2009. szeptember 8-án a fővárosi Szent Imre kórházban Az Év Orvosa Pályázat – Astellas Díj kampányindító rendezvényét.

Nagy Bandó András a kampány arca, Dr. Berencsi György, a pályázat főszervezője, Dr. Sirák András, tavalyi Astellas Díjas háziorvos, Kókai-Nagy Ákos, az Astellas Pharma marketing igazgatója és Dr. László Imre, a Szent Imre Kórház főigazgatója mondták el gondolataikat a megnyitón.

Astelas_dij2009

Az Év Orvosa Pályázat azzal a céllal jött létre 2007-ben, hogy elismerje az orvosok áldozatos munkáját, valamint javítson az orvos-beteg kapcsolaton. A győzteseket idén is Astellas Díjjal jutalmazza a neves szakmai és közéleti személyekből álló zsűri.
Ez a díj azért különleges, mert a betegek küldik be a díjra érdemesnek tartott orvosok nevét, és jelölik őket saját történetük leírásával. Nem pénzbeli jutalomról van szó, hanem az orvosok áldozatos munkájának erkölcsi elismeréséről.

A betegeknek – akik jelölni kívánják orvosukat a díjra – csak annyit kell tenniük, hogy megírják gyógyulásuk, kezelésük történetét, kihangsúlyozván az orvos pozitív emberi hozzáállását, empátiáját, azt, hogy mennyire vette komolyan a páciens problémáját, emberileg hogyan próbált meg betegének segíteni.

A bírálóbizottság tagjai nem szakmailag értékelik a jelölt orvost, hanem a gyógyítás emberi oldalát nézik.

Dr. Berencsi György főszervező elmondta: „a hagyományteremtő kezdeményezés az első két évben már nagyon sok hálás beteget mozgatott meg, hiszen több száz történet érkezett be. Bízunk benne, hogy az érdeklődés az első két év sikere után idén sem marad el, és egyre többen és többen ismerik fel a jó orvos-beteg kapcsolat fontosságát és gyógyító erejét.”


A történetek elbírálásának menetében újdonságnak számít, hogy a zsűri tagjai idén csak az első fordulóban értékelik a beküldött történeteket, amelyek közül a kiválasztottak továbbjutnak a második fordulóba. A továbbjutott történetek közül a nagyközönség dönti el szavazással a www.dijazorvosokert.hu weboldalon – a pályázat megújult honlapján –, hogy kik legyenek az idei pályázat Astellas Díjjal kitüntetett orvosai.

NagyBandoAndras

A zsűri egyik tagja Nagy Bandó András, aki immáron harmadszor vállalta el a kampány arcának szerepét. A humoristának személyes élménye van a jó orvos-beteg kapcsolat fontosságáról: több fórumon is hangsúlyozta, hogy rengeteget köszönhet orvosának, aki a szívét műtötte meg. „Nem tudható, ez az év hány pályázatot hoz, de reménykedhetünk, hogy az eddigieknél is többet. Nemcsak azért, mert szaporodnak a jó és szeretett orvosok, de azért is, mert egyre többen lesznek, akik tudnak erről a díjról, akik élni kívánnak a lehetőséggel, és azt szeretnék elérni, hogy az általuk tisztelt és becsült orvos lehessen a díj nyertese”.

„A pályázatnak az a lényege, hogy ezt a díjat nem a politika adja, nem az egészségügyi vezérkar, nem az egyetem, nem egészségügyi felsőbb hatóság, hanem a betegek, akik szenvedő alanyai a mi munkánknak. A mentés nem foglalkozás, hanem betegség: aki egyszer megízleli, nehezen tudja abbahagyni.”– hangsúlyozta Dr. Sirák András, aki Astellas Díjat vehetett át a 2008-as pályázatban.

A 2009-es pályázat további zsűritagjai a következők: Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Prof. Dr. Papp Zoltán, a Semmelweis Egyetem professzora, a Nemzeti Egészségügyi Tanács elnöke, Dr. Kolláth György alkotmányjogász, Dr. Balogh Sándor, az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója, Dr. Vástyán Attila, a 2008-as pályázat Astellas Díjas gyermeksebész szakorvosa, a Pécsi Gyermekklinika Sebészeti osztályának adjunktusa, Nagy Tímea vívó olimpiai bajnok, Schäffer Erzsébet újságíró, Krasznai Éva újságíró.

Kókai-Nagy Ákos, az Astellas Pharma képviselője kiemelte: „Idén sem volt kérdés számunkra, hogy támogassuk a pályázatot, hiszen a kezdeményezés összecseng cégünk filozófiájával, elképzeléseivel – világszerte az Astellas neve összekapcsolódik a betegközpontú orvoslás támogatásával.

A pályázatokat a szervezők a www.dijazorvosokert.hu portálon, a palyazat@dijazorvosokert e-mail címen, vagy postai úton a 1507 Budapest Pf 43 címre várják.

 

vissza

 


Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fórum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR