|
Az EU Bizottság és a Parlament döntése alapján 
2010. a szegénység és a társadalmi
kirekesztés elleni küzdelem európai éve
Az Európai Unióban az állampolgárok 16%-a, mintegy 80 millió ember tekinthető szegénynek. A gyermekek esetében ez az arány 19%, ami 19 millió gyermeket jelent. Magyarországon a 2008-as adatok szerint a népesség 12 százaléka és a gyermekek 20 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.
Az EU Bizottság és a Parlament döntése alapján 2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a szegénységre és a társadalmi kirekesztése.
2010. január 21-én a Szociális és Munkaügyi Minisztérium a Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézettel közösen szakmai konferenciát rendezett Budapesten az európai év hivatalos, uniós szintű nyitórendezvénye kapcsán.
A rendezvényen Herczog László szociális és munkaügyi miniszter telefonon, az európai év madridi megnyitójáról köszöntötte a résztvevőket.
Kovárik Erzsébet szociálpolitikai szakállamtitkár nyitóbeszéde után Oross Jolán, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Társadalmi Befogadási Irodájának főosztályvezető- helyettese ismertette röviden az európai év célkitűzéseit.
Kovárik Erzsébet szakállamtitkár elmondta, melyek a média felé megfogalmazott kérések az európai év során: „Óriási szerepe van a médiának, egyrészt, hogy a jelenleg kialakult szegénységképen egy kicsit javítson. Tehát nem igaz az, hogy a szegények segélyeket várnak, mulatoznak a segély összes napján és alkoholra költik a pénzüket. Tehát annyira egysíkú kép jön le a magyar médiában, hogy ezen mindenképp változtatni kell."
És, hogy mi az, amit a társadalomtól elvárhatunk?
„Hát, hogy figyeljünk. Szerintem ez most a legnagyobb hatás, amit az európai év kapcsán elvárhatunk. Hogy figyeljünk azokra, akik a társadalom peremén élnek. Szegénységben élnek. Nagyon nehéz helyzetben küzdenek az életben maradásért, vagy a jobb életért."
A megnyitót követő szakmai konferencián Ferge Zsuzsa szociológus és Tóth István György, a TÁRKI vezérigazgatója tartott előadást a szegénység és társadalmi kirekesztés magyarországi állapotáról.

Ferge Zsuzsa egy, a szegénységgel kapcsolatos új jelenségre hívta fel a figyelmet: az egyenlőtlenségek parttalanná váltak. „Mindent el lehet veszíteni, lakást is, gyereket is, sok mindent. Úgyhogy ez az alsó korlát hiány valóban az egyik legnagyobb gond." Mondta Ferge Zsuzsa szociológus. Az európai év jelentőségét a professzorasszony így látja: „Sem több ,sem kevesebb, mint az, hogy valahogy elérhető közelségbe hozza mindenkihez ezt a problémát, és legalább azt megmutassa, hogy nem bűnösökről van szó, hanem egy társadalmi folyamat áldozatairól. Akiken nagyon nagyon sok erőfeszítéssel, de valahogy abban kéne segíteni, hogy ki tudjanak kapaszkodni."
A délután folyamán pódiumbeszélgetést hallgathattak meg az érdeklődők, amelyen neves szakértők vettek részt.
A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem 2010-es európai évének fő célja annak tudatosítása, hogy a szegénységben élők is teljes jogú tagjai a társadalomnak.
Forrás: freepress
2010 január 31.
vissza
|