|
│vissza a kezdő lapra │ vissza a cikkekhez│ Magazin │ Hasznos │
Bicegő egészség?
Viharálló egészség?
Melyiket Választja?
|
|
Mi az egészség az ember vonatkozásában?
Az emberré válás folyamán kialakult az emberi fajra jellemző testi, lelki, szellemi sértetlen állapot, amelyet az önfenntartáshoz, a fajfenntartáshoz, a biztonsághoz, a valakihez, valakikhez való tartozáshoz az önmegvalósításhoz szükséges stabil szociális állapot is támogat, kialakulásában és fennmaradásában is.
A sejtek és szövetek szintjén a komfortállapot és szomszédságában működő komfort állapotú zóna az ideális alaphelyezet. Ha azonban valamiből sok, vagy túl sok van a sejtben vagy környezetében, például salakok , élő kórokozók vagy toxinok , akkor a sejt anyagcsere felgyorsul, hogy alkalmazkodjon illetve megoldja a ránézve káros terhelést. Az egyensúlyi állapot más irányú veszélyeztetője, ha a szükséges anyagokból kevés, túl kevés vagy hiány állapot van. Ekkor is felpörög a sejttevékenység biofizikai és biokémiai értelemben, hogy aktív tevékenységével visszakűzdje magát az „intelligens” örökítő anyaga által diktált eredeti egyensúly állapotába.
Sokszor egy egyszerű hasonlat megkönnyíti a bonyolult biológiai működés megértését. Képzeljünk el egy nagyon nagytudású intelligens embert, akit felkérünk, hogy ezer embernek adja át a tudását. Felkínálunk egy rendkívül nagy összegű tiszteletdíjat, mert ez társadalmilag megéri és kibérelünk egy megfelelő befogadóképességű termet a szükséges műveleti időre.
Igen ám, de a jó eredményhez szükséges ezer embernek csak az 50-60%-a jön el. Bármilyen „brilliáns” előadást tart a tudásátadó a hiányzó tudásátvevők nem részesülnek a tudásátadásból. Viszont az 50-60% megjelent hallgatóságban vannak olyanok, akik nem értik azt a nyelvet amin a „brilliáns” előadás elhangzik. Tovább folytatva, ők például az arab nyelv tuareg vagy berber változatát értik. Igy van ez a sejtekben is. Az örökítőanyag, a sejtmembrán, a többi sejt szervecske hiába akarja brilliáns , intelligens módon beszervezni a salakokat, toxinokat az életfolyamatokba, azok nem értik a fotonikus, elektromagnetikus szignálokat, tehát velük nem lesz élettanilag , optimális, harmónikus sejt-,szövetfunkció.
Az anyagcsere betegségek gyógyításánál tehát ki kell vezetni a salakokat, toxinokat, lehetőleg azokon a kilépőhelyeken amik évmillliók alatt kialakultak. Tehát a bélsárral, vizelettel, légzéssel, verejtékezéssel. Több egyszerű és sikeres módszer is van ezekre, mégsem kellő mértékben csinálják a szájtisztítást, béltisztítást, májtisztítást, vesetisztítást, izülettisztítást, nyiroktisztítást, vértisztítást, értisztítást, bőrtisztítást stb.-t.
Soha nem szabadna elmúlasztani az anyagcsere hiányállapotait rendezni, mint például az oxigénhiány, vízhiány, a sav-bázis egyensúly, a fehérje, a szénhidrát-, a zsíranyagcsere, a vitaminhiányok, a szervalkotó makróelemek és az un. nyomokban ható elemek valamint az enzimhiányok megszüntetésével rendezni az alaprendszert.
Ezen biológiai igényeket figyelembe kell venni, mert ez a valóság. Mindenesetre nemcsak anyagcsere, hanem sejtcsere is van. A harmóniavesztéstől vagy idős kortól sérült sejtek kilépnek a rendszerből és az osztódás után fiatal un. juvenilis sejtek belépnek a rendszerbe mint pl. csecsemők a társadalomba, de ezeknek a sejteknek be kell érniük, maturálódniuk, hogy a fajnak és a szervnek megfelelő funkciót ellássák. Nem mindegy, hogy egy zűrzavaros vagy harmónikus anyagcsere, vagy sejtrendszerbe lépnek be.
Ez a helyes vezérlő elve a civilizásiós betegségek gyógyításának.
A valóságismeretet, a reáltudást ebbe az irányba kell fejleszteni.
Viharálló egészséget kíván:
Dr. Schuster Winfried András
természetgyógyász
│vissza a kezdő lapra │ vissza a cikkekhez│ Magazin │ Hasznos │
|