A gyermeknevelés életre szóló hatása

Kedves Enüd! A férjemmel azon vitatkozunk elég gyakran, hogy a gyermekeket hogyan lehet legjobban engedelmességre és fegyelemre szoktatni. Én azt mondom, hogy rá lehet őket szép szóval is venni, férjem pedig azt állítja, hogy túl engedékeny vagyok. Ő viszont szigorú velük, sőt nála belefér néha a testi fegyelmezés is, de szerintem nem szabad egy gyereket ütni. Tanácsát kérjük. K.G.

Kedves Olvasóim! A gyermek születésétől fogva folyton tanul aszüleitől!
Figyeli minden mozdulatukat, szavaikat,arckifejezésüket, és utánozza, megtanulja viselkedésüket, és elhiszi a róla alkotott véleményüket.
Ha a szülők udvariasak vele, és egymással, őt jónak tartják, ő is „jólnevelt” és udvarias lesz, hiszen olyan példát lát nap mint nap. A gyermek nem azt tanulja meg, amit követelünk tőle, vagy „prédikálunk” neki, hanem mindent átvesz, amit lát és hall a szüleitől. Ha nincsenek megelégedve gyermekük viselkedésével, akkor vizsgálják meg őszintén, hogy milyen példákat adnak neki! A gyermeket ne „fegyelemre és engedelmessége” tanítsuk, hanem humanitásra, udvariasságra, jóindulatra, saját példánkkal.
Ami a pofozást, ütést, vagy bármi fizikai vagy érzelmi bántalmazást illeti, soha nem indokolt, bármit tesz a gyermek. A sportban is megvannak a „fair” játék szabályai. Nem engedélyezik, hogy egy 100 kilós birkózó vagy bokszoló egy 60 kilóst agyba-főbe verjen. Miért képzelnénk tehát, hogy egy 80 kilós felnőtt egy 20 kilós kiszolgáltatott gyermeket megüthet, vagy akár csak üvöltözéssel megfélemlíthet, durva szóval megalázhat? Javaslom, hogy pont úgy bánjunk gyermekeinkkel, ahogy szeretnénk, hogy ők is viselkedjenek – illetve, ahogy szeretnénk,hogy mások bánjanak velünk – és az eredmény csodálatos lesz!

Kedves Enüd!
Tanácsát szeretném kérni a következő problémával kapcsolatosan: már hat éve elváltam, és a 28 éves fiam velem él. Mindent megteszek érte, amit tudok – főzök, mosok, vasalok, takarítok. Nem nagy a fizetésem, de még sosem kértem, hogy hozzájáruljon a rezsihez, sem hogy segítsen a házimunkában. De most, hogy a barátnője is beköltözött, kezd bosszantani, hogy egyikük sem segít, sem a háztartásban, sem a költségekkel. Mit tegyek?  Sz.H.M.
Kedves Sz.H.M. és Olvasóim! Azzal nem teszünk szívességet gyermekeinknek, ha mindent megteszünk helyettük. Sőt, ellenkezőleg! Függővé tesszük őket, önzővé, elkényeztetetté. Ez senkinek sem jó. Sokszor a szülők, főleg az anyák, azt hiszik, hogy így önzetlen, jó szülők, de sajnos ellenkezőleg, függőségre, önzésre szoktatják gyerekeiket, ezáltal ártanak nekik. Közben ők depresszióba esnek és „áldozatként” élik az életüket. Mások kihasználása, önzés, ill. önmagunk feláldozása, - ezek mindenki számára ártalmas és romboló típusú kapcsolatok. Senki sem nyer, mindenkinek árt, mindenki számára romboló. Engedjük gyermekeinket felnőni, felelősséget vállalni, illetve felnőtté válni…

Sok szeretettel, Enüd