Állatvédelem, kultúrált állattartás (?) Magyarországon
egy állatorvos, kutyatartó és édesanya szemével

Van néhány szó a magyar nyelvben, amely méltánytalanul vált elcsépeltté az utóbbi években. Az egyik és egyben az egyik legfontosabb ilyen szavunk az állatvédelem. Sajnos az igazsághoz hozzátartozik, hogy maguknak az állatokkal foglalkozó szakembereknek és az „állatvédők” egy bizonyos rétegének nem kis szerepe van abban, hogy a kifejezés hovatovább- pejoratív értelmet kapott. Pedig fontossága nagyságrendekkel túlmutat azon, amit első hallásra gondolnánk!

„Egy nemzet nagysága és erkölcsi fejlettsége híven tükröződik abban, ahogyan az állatokkal bánik.” (Mahatma Gandhi)

Az 1998-ban megszületett „állatvédelmi törvény” (1998/28. Az állatok kíméletéről és védelméről), majd az ehhez kapcsolódó további rendeletek és törvény-módosítások pontos tartalma csak kevesek számára ismert. Magyarországon törvényben szabályozott módon tilos (a gerinces állatok esetében) az állatviadal tartása, szervezése, és ezzel a céllal állatok tenyésztése, forgalmazása, valamint az orvhalászat és orvvadászat. Állatviadalok szervezéséért három évig terjedő börtönbüntetés, az állatkínzásért pedig két évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A jogszabály megfogalmazása szerint állatkínzást követ el az, aki gerinces állatot úgy bántalmaz, illetve úgy tart, hogy az, az állat egészségének károsodásához vagy annak pusztulásához vezet. Az állatkínzást követi el az is, aki állattartóként háziasított emlősállatot vagy az ember közelében tartott veszélyes állatot elűz, elhagy, vagy kitesz.

Az állatvédelmi törvény új fogalmat definiál, a jó gazda gondosságát: emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet). Ezek a hétköznapi feladatok törvényben előírt, számon kérhető kötelességekké váltak az állattartók számára!

Már-már közhely, hogy egy kisállat nem egy ünnepre, hanem egy életre szóló ajándék: felelősségre, következetességre nevelhet, de akár a család egyik jelentős konfliktusforrásává is válhat. Fontos szempont -amelyet elsősorban a szülőknek kell(ene) mérlegelni- a faj- és fajtaválasztás felelőssége. Nem mindegy, hogy a család napi ritmusa, időbeosztása és életvitele mekkora teret enged egy új jövevény (családtag?!) érkezéséhez.

Szerencsére egyre nagyobb figyelem övezi az utcán hagyott kutyaürülék problémáját. Az ürülék összeszedése nem elsősorban esztétikai, hanem közegészségügyi kérdés. A bélsár számos kórokozó átvitelében szerepet játszhat, ezeknek egy része az emberre is veszélyt jelent. Fontos az állat rendszeres (3 havonta végzett!) féregtelenítése.

Ideje volna békét kötni kutyásoknak és az állatokat inkább messziről tisztelő tábornak. Ehhez igényes, kulturált kutyatartókra lenne szükség. A városi kutyatartás írott és íratlan szabályait a legtöbb „kutyás” megsérti. Hogyan várhatunk el így toleranciát a másik oldaltól?

Meggyőződésem, hogy a hazai állattartási kultúra (ki)fejlődésének kulcsa a felnövekvő nemzedék szemléletmódjában van. A környezettudatos és egészséges életmódra nevelő oktatás minden eddiginél fontosabb követelmény. Nem várhatjuk azonban gyermekeinktől, hogy takarítsák össze a kutyaürüléket, ha a mi kezünkben nincs ott a zacskó. Ne feledjük: a példa Embert szül.                 

Dr. Mészáros Patrícia

Vissza a Cikkekhez