logo

 

Az alkohol a legveszélyesebb drogok egyike

A Bristoli Egyetem nemrégiben megjelent tanulmánya a húsz legveszélyesebb kábítószer listáját is tartalmazza. A kutatás keretében többek között a kábítószer hatására bekövetkezett haláleseteket, a függőség fokát, a szervezetet érintő közvetlen veszélyeit és a drogfogyasztás társadalmi kihatásait is vizsgálták. Az alkohol ennek alapján bekerült az első öt helyezett közé. A dohány pedig 9. helyre került.

A szomorú tények: Magyarországon egy millió ellátatlan alkohol beteg nem tud segítséget kapni betegsége legyőzéséhez, kezeléséhez. A megelőzés, a még kezelhető stádium gondozásához az OEP –egészségbiztosító- úgyszólván semmi segítséget nem nyújt. Pedig az alkoholbetegség végső stádiumában lévő májbeteg kezelése akár heti több millió forintot is elvisz az OEP pénztárából, ennek megelőzésére viszont semmi áldozatot nem visel.
Kis Herceg mikor az iszákosok bolygójára látogatott és megkérdezte az iszákost:

„Te mit csinálsz itt? –Iszok.
- És miért iszol?
- Miért szomorú vagyok.
- És miért vagy szomorú?
- Mert iszok.
Bizony mondom néktek, a felnőttek fölöttébb furcsák!”

Az egymillió alkoholbeteg közül nagy számban szeretnének egy leszoktató programban együttműködve felül kerekedni betegségükön. Disulfirám tabletta: bőr alá beültetve egy évre visszatarthat az alkohol élvezetétől, hiszen ha „ráisznak” végzetes következményekkel járhat. Akik mégis ezt az utat
választják, tisztában vannak a következményeivel is. Tudják jól: a beültetett tabletta helyettük is kimondja a nemet Mert önmagukban, - talán nem véletlenül-, már nem bíznak. Egy év után a betegek újabb beültetést kérnek, két év után már remélhető a végleges abstinencia. Disulfirám tartalmú tabletta szájon át is szedhető. A hatóanyag megakadályozza az alkohol lebontását az acetaldehid szinten. Ha a beteg disulfirám hatás alatt mégis inna, bőre kipirul, keringése felborul, borzasztó rosszul érzi magát. Ha gyenge a szíve, akár bele is halhat. A szájon át szedett tabletta azért nem biztonságos, mert abbahagyható. A napi rendszerességgel végzendő tabletta szedését az alkoholista általában nem tudja vállalni. A beültetett tabletta hatóanyaga lassan, egy év alatt szívódik fel. Megfelelő technikával beültetve nem távolítható el. Magam nem metszéssel végzett feltárásban ültetem be a tablettát, hanem egy speciális csövet-, trokárt- vezetek be egy tüskével a zsírszövet megfelelően kiválasztott helyeire. A beteg nem tudja kipiszkálni,ha meggondolja magát. Szóban és írásban felvilágosítom a beteget, hogy magam sem tudnám a tablettákat eltávolítani. A szakmában megoszlanak a vélemények arról, célravezető-e ez a drasztikusnak tűnő megoldás. Nagyon fontos szempont, hogy a betegek között szelektálni kell, csak a megfelelő intellektusú alkoholbetegnél alkalmazható, aki tisztában van az esetleges következményekkel, azokat vállalja.
Az állami egészségügyben kórházi befekvés körülményei között történik az alkalmazás. Járó betegnek általában nem áll rendelkezésre a módszer. Magas beosztású köztisztviselők, politikusok, sportolók nem vállalhatják a kockázatát annak, hogy híre menjen: „elvonókúrán fekszik elmegyógyintézetben”.

A titkolt alkoholizmus, zugivó esetében a maximális diszkréciót biztosítok rendelőmben. Reflektorfényben élők, akiknek politikai ellenfeleik vannak nem engedhetik meg maguknak, hogy iszákos hírébe keveredjenek. Hiába az adatvédelem, ezek az emberek nem bíznak benne. Nem fekszenek be az addiktológiai osztályokra, ahol nyilvántartásba veszik őket. A félelem nem indoktalan, a praxistörvény rögzíti, hogy családorvos nem lehet alkohol vagy drogfüggő. Ugyanakkor köztudott, hogy az orvosok között sem ritka az alkoholizmus. Az egészségbiztosító a tabletta beszerzését nem támogatja, ugyanakkor 91242 kód alatt „Esperal beültetés averziós kezeléshez” név alatt szerepelteti az ambuláns eljárást potom700 ponttal honorálva a beültetést. (Egy pont kevesebb, mint 1 forintot ér.) A műszer sterilezése többe kerül /1080 Ft/, és akkor a tabletta áráról és egyéb járulékos költségekről még nem is esett szó. Ha akarná az állami egészségügy az ambuláns alkalmazást preferálni keményen ráfizetne! Nehéz megérteni a biztosító rövidlátását. Nem áldoz arra, hogy a gyógyulni vágyó alkoholbetegeknek mentőövet nyújtson. Értékes emberekről van szó, akik nem akarják a munkaképességüket elveszíteni, betegállományba vagy kórházba vonulni. Az alkoholbetegség végstádiumában pedig sokszorosát költi a biztosító  májbetegekre, akiket szerény költséggel időben megmenthetett volna…

Dr. Kálló Antal
www. cryosebészet. hu

 

Vissza a Cikkekhez

HírekCikkekMagazinHasznosMediaAjánlat kérésFófumMagunkrólKapcsolat Impresszum