logo

A HER2-pozitív és HER2-negatív emlőrák kezelésének aktualitásai

Világszerte robbanásszerű életkörülményeink és az egészségügy fejlődése. Nemcsak a vizsgálati eljárások, hanem a kezelések tekintetében is ez jellemző, ennek egyik következménye pedig az átlagéletkor növekedése. Az idősek populációja növekszik, és ez a folyamat az évek elteltével csak fokozódni fog. Mivel a daganatok előfordulása az életkor előrehaladtával nő, várhatóan folyamatosan emelkedik a megbetegedések és halálozás aránya is. Történik ez annak ellenére, hogy szűrőprogramjaink és gyógyszereink egyre korszerűbbek, egyre szélesebb körben elérhetőek. Amit mindig megtehetünk magunkért, az az egészséges életmódra és étkezésre való áttérés, illetve a betegséges idejében történő felfedetése.

mellrak

Harc az emlőrák ellen
Az emlőrák korai felfedezésében kulcsfontosságú az önvizsgálat és szűrőprogramokon való részvétel. A rendszeres emlő önvizsgálat nagyon fontos eleme a megelőzésnek, de akkor működik igazán jól, ha szakember tanítja be. Ebben a korai stádiumban remélhetjük azt, hogy a betegség nemcsak kezelhető, hanem akár gyógyítható is. Ma már tudjuk, hogy az emlődaganat mérete, és a daganatos nyirokcsomók száma önmagában még nem teljes diagnózist jelent, egyre fontosabb és meghatározóbb a daganat biológiai  viselkedése. Kisméretű daganat is lehet nagyon agresszíven terjedő, és az ellenkezője is előfordul, amikor meglepően nagy daganatok nem okoznak áttétet hosszú ideig.
A daganatok várható viselkedésére utal a daganat méretén kívül a szövettani lelet is, amelyben többek között a hormon- és HER2-receptorok jelenlétét írja le az orvos. Ezek az apró fehérjék a sejtek felszínén helyezkednek el, és ha hozzájuk kapcsolódik valamely anyag (pl. a saját női hormon, vagy egyéb) akkor korlátlan szaporodást indítanak el, aminek eredményeképpen nő és terjed a daganat.  A hormonreceptorok már régóta ismertek, az itt ható egyik legrégebbi gyógyszerünk 40 éves, jelentősége azóta sem csökkent.

Korszerű terápia
A HER2-receptorról is tudtunk már egy ideje, azonban nagy áttörést ebben a tekintetben az első HER2-receptor ellenes gyógyszer sikeres klinikai vizsgálata jelentette néhány évvel ezelőtt. Azóta már az is tisztázódott, hogy ez a készítmény nem csak áttétes, hanem korai emlőrák esetében is sikerrel alkalmazható. A HER2-receptor gátló kezelés egyike a legelső és legsikeresebb célzott terápiáknak.
HER2-pozitivitás esetén a gyógyszer infúziós formában hetente vagy háromhetente adható, egy évig a korai emlődaganatok kemo- és sugárterápiája után. Áttétes daganat esetén kemoterápiával kombinálva hatékony kezelést tesz lehetővé, és mindaddig adható, amíg hatékony. Határt csak a kezelés szívre gyakorolt mellékhatása szabhat, ezt szívultrahang vizsgálattal ellenőrzi a kezelőorvos. Ebből az is következik, hogy a súlyos szívbetegek nem kaphatnak ilyen kezelést, igaz ott már a kemoterápia is ellenjavalt. A tapasztalat azonban az, hogy ellenőrzött körülmények között valóban ritkán fordul elő az, hogy valamely mellékhatás tünetei miatt kellene abbahagyni a kezelést. Ma Magyarországon az első HER2-receptor ellenes terápia mindenki számára időben hozzáférhető.

Kezelések HER2-negatív esetekben
Ahol a sejteken nem mutatható ki HER2-receptor túlsúly, ott HER2-negatív emlődaganatról beszélünk. Ezek a betegek csak kemo- és sugárterápiával  kezelhetőek korai emlőrák esetén, amikor még nincs áttét. Ha hormonreceptor érzékeny a daganat, akkor még egyéb szájon át szedhető, tablettás kezelés jöhet szóba. HER2-negatív áttétes emlőrák esetén sokáig csak a kemoterápia volt az egyedüli lehetőség. Mára azonban beigazolódott az az elképzelés, miszerint a daganat érképzését gátolva megakadályozható a növekedés és további áttétképződés is. Ez az új, szintén infúzióban adható, érképződést gátló gyógyszer jelenleg egyedi méltányossági kérelem útján férhető hozzá Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy áttét esetén első kezelésként adható meghatározott kemoterápiával kombinálva, úgy, hogy a beteg kérelmezi, a szakorvos pedig javaslatot ad a terápiára, csatolva az ehhez szükséges előzményeket, leleteket. Ez a folyamat némileg növeli azt az időt, míg a kezelés elkezdhető. Mégis érdemes várni, hiszen a készítmény duplájára képes növelni a betegség progressziójáig eltelt időszakot, miközben jelentősen javítja a betegek életminőségét is HER2-negatív emlőrák esetén. Hasonlóan más onkológiai kezelésekhez, ebben az esetben is számos szempont mérlegelésével születik meg a terápiás döntés, minden beteg egyedi elbírálást igényel. Az érképződést gátló kezelés hatékonyságát korábban más daganatokban már igazolták, mostanra viszont bebizonyosodott, hogy emlőrákban is hatékony. Magasvérnyomás esetén használata óvatosságot igényel, előfordulhat vérzékenység is. Emiatt el kell telnie legalább négy hétnek a műtétek után, amíg elkezdhető a kezelés.

Fontos megjegyezni, hogy az érképzést gátló kezeléssel nem kell addig várni, amíg egyéb kezelések kudarcba fulladnának, sőt, minél korábban el kell kezdeni a jobb hatás elérése érdekében. A kezelés megkezdéséig eltelt időt mindenképpen rövidítené, ha megoldódna a készítmény végső finanszírozása, ugyanis az egyedi méltányossági kérelmek rendszerénél egyszerűbb finanszírozás által sokkal több, arra rászoruló HER2-negatív beteg részesülhetne a kiemelkedő hatékonyságú terápiában, illetve a kórházi ellátás is kiegyensúlyozottabbá válna ezáltal.

Dr. Szentmártoni Gyöngyvér

 

2009. 11. 22.

vissza

 

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fórum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR