A kelet orvostudománya

A régi Kínában kialakult rendszer rgyakorlatilag 5200 éve változatlanul él.  Ez a rendszer nagymértékben különbözik a többi ősi keleti kultúra tudományától, amelyek első állomásai a mai modern nyugati orvostudománynak. A kínai orvos úgy gyógyítja a betegséget, hogy helyre állítja a harmóniát és az egyensúlyt egyrészt az öt alapelem - a föld, a víz, a tűz, a fa és a fém - között, amelyekről azt hitték, hogy azok építenek fel mindent, másrészt a két szembenálló, de egymást kiegészítő erő a jin és jang között. A jin a sötét, nedves, női jellegnek, a jang a fényes, száraz, férfiúi tulajdonságoknak felel meg. A kínaiaknak az a felfogása, hogy ezek egyike a másik nélkül nem létezhet, kitűnik a két szó eredeti jelentéséből is: a jin a domb árnyékos oldalt, a jang a napos oldalát jelenti. A kínai orvoslásról való tudomásunk nagy része a Nej-csingben található, amely szabadon "A fizika kézikönyvé"-nek fordítható, és feltételezhetően i.e. 479 és 300 között állítottak össze. A munka az arany császár, Huang-Ti, és miniszterelnöke, Csi-Po beszélgetését tartalmazza, és csaknem kizárólag akupunktúrával foglalkozik. Ez a kezelési módszer a kínai felfogás szerint lehetővé teszi, hogy az energia (csi) behatoljon a szervezetbe vagy elhagyja azt annak a 365 - más orvosi iskolák szerint 600 - pontnak az egyikén, amelyekbe a meridiánok  lefutásának  megfelelően,  finom tűket  szúrtak be. A meridiánok függőlegesen elhelyezkedő utak,  amelyeken  keresztül a  csi  áramlik,  közülük minden egyes kapcsolatban van valamelyik más szervvel. Ezek nem azonosak az idegek lefutásával.

Vissza a Cikkekhez