A jóindulatú, sikeres kommunikáció

Kedves Olvasóim!  A kommunikációt, mint a szeretetet, a becsületet, a jóindulatot és sok mást, a gyermek a szüleitől tanulja meg.
Ha egy gyermek nem kapott elég szeretetet, nem tapasztalta annak példáit, megnyilvánulásait, nem hallott tiszteletteljes, udvarias beszédet, akkor honnan tudná az udvarias, jóindulató kommunikációt, és hogyan tudná kifejezni a jóin-dulatot, ill. a mások iránti tiszteletet... Aki nem tanult meg, sem önmagát, sem másokat, szeretni, tisztelni, nagy hátrányban van. Vagy görcsösen megfelelni akar másoknak, s arra vágyik, hogy másoktól kapjon elfogadást, elismerést, szeretetet, vagy, sok fájdalom, ill. düh gyűlt össze benne, erőszakos, uralkodni akar, és bizonyítani, hogy neki van igaza.  Ez a munkahelyén is, a párkapcsola- taiban, majd később a gyermekeivel való kapcsolatában fog megnyilvánulni, és rengeteg kárt okozni mindenkinek, önmagának is.  Akár hiányzott gyermek- korunkban az egészséges kommunikáció, akár szerencsésen részesei voltunk, fontos tudni, hogy szüleink stílusát elsajátítottuk, és majd  továbbadjuk a gyermekeinknek, majd ők is a saját gyerekeiknek – és így tovább, a következő 150 évre...
A fentiekből egyértelművé válik, hogy sok, sok okból, saját boldogságunk és másoké érdekében, ÉRDEMES megtanulni a sikeres, jóindulatú kommunikációt. Aki azt hiszi, hogy mind a kommunikáció, mind a gyermeknevelés „ösztönös” és nem kell tanulni, csalódni fog, és óriási kárt tehet gyermekeiben, azok  önbizal- mában, egyben saját életében is... Fontos, hogy a szülők és pedagógusok tiszte- lettel bánjanak a gyermekekkel, egymással és önmagukkal.  Ennek a legjobb módja az empátiás, erőszakmentes kommunikáció és viselkedés.  Pontosan olyan tisztelettel beszéljünk gyermekeinkkel (és párunkkal), mint ahogy  szeret- nénk, hogy ők beszéljenek velünk. Hiszen a mi példánkat utánozzák, tőlünk
tanulják.  Az udvarias beszédstílus senkinek sem ismeretlen:  ez az a stílus,
amit szüleink ügyfeleikkel, főnökükkel, tisztelt vendégekkel használtak ...
Ez az a nyelv, amit a hétköznapi használatra is ajánlok: tapintatos, udvarias, kiméli mások ér- zését, nem kritizál, nem támad senkit.  Egy tisztelt vendég
után, aki elfelejtette az esernyőjét, nem így szólnánk:  „Mi van magával? 
Mindig elhagy valamit!  Pedig már negyvenöt éves!    Ha nem lenne a feje hozzánőve a nyakához, azt is elhagyná!  Nézze meg a nővérét:  ő soha nem hagy el semmit!” Hanem csak: „Tessék, itt az esernyője.” Kritizálás nélkül, információt adunk.  A gyerek is megér-demli, hogy tisztelettel beszéljünk vele, úgy, ahogy szeretnénk őt megtanítani, hogy másokkal és velünk beszéljen.

Nos nézzük meg, hogyan kellene egy udvarias felnőttnek kommunikálni:
1. Mielőtt bármit mondanál, tedd fel magadnak a kérdést:
Mi a célom?  Az, hogy megoldást találjunk, vagy az, hogy
a másikat kritizáljam?

2. SOHA ne támadd, ne vádold, ne ítéld, ne kritizáld, ne
mondj  semmit, ami a másikat bánthatná.

3. Kerüld el a vádoló „Te” szót.  Ne mondd: Te ezt tetted,
Te mindig ..., Te soha... Azt mondhatod, hogy „Rosszul esik
(esett), amikor...”, hibáztatás nélkül.

4. Kérést, vagy kérdést tegyél fel:  „A következő alkalomkor, amikor...(hasonló helyzet adódik), arra kérlek, hogy...”
Vagy: „Beszéljük meg,hogyan tudnánk úgy megoldani, hogy mindenkinek jó legyen...” (Folytatás következik.)

Szeretettel, Enüd

Vissza a Cikkekhez