logo

Nőnap alkalmából Nők Hete Újbudán
2010. március 8-12.

 

Újbuda Önkormányzata hagyományteremtő céllal idén is egy héten keresztül ünnepli

hovirag

a „Nők Napját” a kerületben. Az egy hetes programsorozattal az önkormányzat megbecsülését és tiszteletét fejezi ki a kerületben élő és dolgozó minden nőnek, ezért március 8-12. között minden korosztály megtalálja majd a számára érdekes és hasznos kikapcsolódás lehetőségét Újbudán.
A hivatalban dolgozó több mint 300 hölgy második alkalommal kapja meg a tavalyi nagy sikerű napi két óra munkaidő kedvezményt.
Hétfőn 17 órakor a Hot Jazz Band ad élő koncertet az Allee-ban, kedden pedig 60 éven felülieknek szóló internet tanfolyam indul, ahol a csoport tagjai kivételesen csak nők lesznek. Szerdán Vass virág dedikálja a „Vulevu” c. könyvét az Allee Libriben, csütörtök délelőtt az idősebbek nézhetik meg az „Egyszerűen bonyolult” c. filmet, majd Endrei Judittal beszélgethetnek „Nőnek lenni korhatár nélkül” címmel, délután pedig a hivatal dolgozóinak kerül külön levetítésre a „Szinglik éjszakája” c. film a Cinemacity Allee-ban. A szórakozás és művelődés mellett az önkormányzat fontosnak tartja az egészséges életmódot is, ezért a hivatalban dolgozó minden hölgy március 8-án ingyen tornázhat a kerületben nemrég megnyílt Gilda Max edzőteremben.

A Nők Hete Újbudán programsorozat a Hot Jazz Band élő koncertjével kezdődik!

Időpont: 2010. március 8. (hétfő) 17.00

Helyszín: Allee Váli utcai bejáratánál a bevásárlóközpontban

Horváth Gábor többszörös olimpiai bajnok kajakos, Tóth Frank olimpikon vízilabdázó, Kangyal Balázst jégkorong-válogatott virággal köszöntik majd a hallgatóság hölgytagjait!

tulipan

A rendezők szeretettel várnak minden érdeklődőt a programokra!

 

 

 

 

 

vissza

Megoszt!
Oszd meg, mentsd el! - TurboBookmark.com

Hírek Cikkek Magazin Hasznos Media Ajánlat kérés Fófum Magunkról Kapcsolat Impresszum
© 2006 - 2010 AidMark Kft. Minden jog fenntartva!
design and programmed by: DesignR