|
20. Jubileumi Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton
Egy verseny, amely kiválóan példázza az emberek országhatárok nélküli, békés építő együttműködését. Bécs-Pozsony-Budapest Szupermaraton lebonyolításának ötlete a Bécs-Budapest Világkiállítás szervezésekor fogalmazódott meg, majd a világkiállítás elmaradt, de a három várost átfogó supermaraton 2009-ben már 20. alkalommal kerül megrendezésre.
A rendezvény időpontja: 2009. október 19-23.
A verseny útvonala:
Bécs – Pozsony – Győr – Tata – Budakeszi – Budapest.
Egyéni és váltó futó-, kerékpáros-, és görkorcsolyás verseny. A váltó tagok naponta 21 km-es, félmaratoni, a kerékpárosok napi 60-100 km-es távot teljesítenek.
A budapesti célt a versenyzők október 23-án érik el a korábbi évek gyakorlatnak megfelelően a Felvonulási térnél látványosabb Kós Károly sétányra, a Széchenyi fürdő elé tervezik a szervezők, amely Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexumaként, hazánkat jelképezi az Európi Unió brüsszeli központjában.
A futáson belül lehetőség van az ultrafutásra, a félmaratoni futásra, a kísérő versenyeken a rövidebb távok teljesítésére. A 100 métertől a 100 km-ig mindenki képességei szerint kapcsolódhat a rendezvényhez, az általános iskolástól a nyugdíjak korúig. Lehetőséget biztosítottunk a fogyatékkal élő (gyengénlátók, mozgáskorlátozottak) sportolóknak is.

Az útvonalba eső tartományok, megyék, városok, települések önkormányzatai immár hagyományosan segítik a rendezvény lebonyolítását, propagálják a versenyt, csapatokat indítanak, frissítővel várják és biztatják a futókat. A résztvevők szavazatai alapján továbbra is meghirdették a „Legszimpatikusabb település” versenyt. Az érintett települések fiataljai részére kísérőversenyek szervezésére kérjük fel az önkormányzatokat, iskolákat, ahol a részt vevő tanulókat a Szervezőbizottság különdíjazásban részesíti. Az október 19-ei bécsi rajthoz Mini-Marathon csatlakozik, majd Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye találkozásánál október 21-én, Bőny-Bana-Bábolna között kerül megrendezésre a Mini BB futóverseny.
Ebben az évben is kiemelt szerepet kap az utolsó napon, a verseny befutóján lebonyolításra kerülő Nemzetközi Félmaraton. Ezen a távon együtt fut a Szupermaraton teljes mezőnye, egyéniek és váltótagok, valamint a Félmaratonra nevezettek egyaránt.
Neves közéleti személyiségek és fiatalok részvételével csatlakozó futást szervezünk Budapesten a Tabánból és a Jászai Mari térről, ahol a feszült helyzetben rendezvényünkkel a megbékélést, a felszabadult, örömteli ünneplés gondolatát hirdetve.
A programot a rajttól a célig osztrák, szlovák és magyar idegenforgalmi és kulturális programok kísérik. A rendezvény jelentőségét bizonyítja, hogy a résztvevők 5000 vendégéjszakát töltenek Magyarországon teljes ellátással. Ez kapcsolódik a turizmus új világtrendjéhez, mely szerint: A passzív pihenés mellett egyre nagyobb teret kap a sport és rekreáció; az egészséges életmód elsajátítására és megélésére való törekvés; a szórakozás hagyományos formái mellett, a más tájak és népek megismerésének szándéka; az extremitásokra való törekvés.
2009. 10. 18.
vissza
|